A rajtnál 19 egyéni és 54 csapat sorakozott fel. A teljesítendő táv Aradig 103.8km, majd másnap 93.1 km volt vissza Békéscsabára(a két nap útvonala nem egyezik meg).Az immár nyolcadszor megrendezett verseny ezúttal rekkenő, szinte elviselhetetlen ( vasárnap a levegő hőmérséklete 34 Celsius fok volt) hőségben zajlott. A csapatok versenyében négy futó váltja egymást, a szervezők által előre meghatározott váltópontokon. fejenkénti távok 21-30 km-ig váltakoznak. A Mazda Autó-Expanzió csapat a következő tagokból állt: Varga István ( aki egyébként szalonunkban dolgozik ), Biri Ferenc, Kedves Roland, Szabó József, illetve kísőként kerékpáron és autóval Szilágyi Veronika és Matuska Péter segítette a futókat.
A szombati I. váltóhelyre, Csanádapácára még az első számú román csapat futója érkezett elsőként, a mi kezdő emberünk Biri Ferenc előtt, de a második Csanádapáca-Mezőhegyes szakaszon Szabó József megelőzte a románok 2. futóját, így átvettük a vezetést. A már említett hőség nagyon sok csapatnál komoly gondokat okozott, így a románok legjobb csapatánál is előváltásra került sor. A 2. futójukat a Mezőhegyesi váltópont előtt kb. 6km-rel váltotta a 3. emberük. Ezalatt a mi futónk komoly előnyre tett szert, sőt a románokat két másik csapat is megelőzte.A 3. futónk Kedves Roland, illetve az aradi célba befutó Varga István tovább növelte a csapat előnyét az ellenfelekkel szemben, így az első napot majdnem 17 perces vezetéssel zártuk.
A második napon az első Arad-Turnu szakasz még szoros volt, hiszen újra egyszerre indult a mezőny ( összetettben a 17 perc előny természetesen megvolt), de Turnu után nem sokkal átvettük a vezetést és minden csapattagnak sikerült tovább növelni az előnyünket a 2. és a 3. helyen futó csapatokkal szemben, így óriási fölénnyel nyerte Mazda Autó-Expanzió csapatunk a versenyt.
A csapatunk tagjai az elkövetkező időszakban több egyéni versenyen fognak indulni, itthon és külföldön egyaránt, ősszel pedig terveink szerint újra összeáll a team, hogy megpróbáljon újra, minél jobb dobogós helyezést elérni a Bécs-Budapest Szupermaratonon.
Hivatalos végeredmény (férfi csapat) : 1. Mazda Autó-Expanzió 11:50:38 , 2. Puma A(R)C 12:13:50, 3. Villcad 5-ös 12:55:01, 4. V.-Panciu-C.S.M Zalau-DAC Arad 13:06:03









