2026. Június 9. Kedd - Félix

Formatervezési verseny Mazda részvétellel.

Mazda Souga

Forrás: ab

 A Los Angeles-i Autókiállítás keretein belül az idei évben is kiírásra került egy formatervezési-elékpzelési verseny, melyre bármelyik kiállító nevezhetett. Az idei évben olyan autót kellett tervezni, mely a mobiltelefonokon, web kamerákon, internetes kapcsolattartáson felnőtt fiatalokra feltehetően vonzerőt gyakorol majd 2030-ban.


 Kaan után Souga.

 Végül hat nagy autógyártó tervezői nyújtottak be pályázatokat, név szerint az Audi, a General Motors, a Honda, a Toyota, a Nissan, és szeretett márkánk, a Mazda. A tavalyi évben szintén nevezett a Mazda, akkori pályaműnyertes autójuk a KAAN nevet kapta, míg az idei versenyzőnek SOUGA a neve.

Mazda Souga.

 Alkalmi vétel.

 Az előzetes visszajelzések alapján a Souga-val a Mazdának az idei évben is jó esélyei vannak a verseny megnyerésére. A tervezők elképzelései szerint alapján az elektromos hajtású Souga mindössze 2000 dollárért megvásárolható lesz  2030-ban, és havi használati díjat kérnek majd érte, mely egyben a "villanyszámlát" ( felhasznált áram ) is fedezi.

Mazda Souga.

  Csak Neked, közvetlenül a gyárból.

 Az Észak-Amerikai Mazda központ mindezt azal is kiegészíti, hogy a vásárlók a VMazda oldalon Web-design segítségével saját maguk képére formálhatják a Sougát, annak megvásárlása előtt. Természetesen csak a Souga szerkezete által megengedett mértékben.

Mazda Souga.

 Két évtized. 

 Tehát legkésőbb 2030-ban kiderül, hogy már gyárilag ennyire eggyedivé tehetjük-e majd nagyszériás környezetkímélő autónkat. Mindenesetre jó tudni, hogy ennyire kreatív elmék dolgoznak a Mazda észak-amerikai központjában is.

Mazda Souga.

 

Ossza meg!

Vissza: Mazda hírek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Lamborghini Murcielago LP670-4 Superveloce 2009

Ajtók száma:  2
Ülések száma:  2+2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4705, 2058, 1135 mm

Tengelytávolság: 2665 mm

Hasmagasság:       mm

Légellenállási együttható:

Saját tömeg: 1565 kg
Hengerelrendezés:12 henger, 60 fokos V alakban.

Szelepek száma: 48

Furat/löket: 88 / 89 mm

Sűrítési viszony: 11,0:1   
Motorbeépítés:  Hátsó tengely előtt hosszában, középen

Benzin befecskendezés

Sebességfokozatok száma: 6 automata 

Négykerék-hajtás
Lökettérfogat (cm3):  6496    
Szelepvezérlés típusa:   Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):   670,2 (492,9)/ 8000
Nyomaték (Nm / 1 min):     660/ 6500

Gyorsulás 0-100 km/h: 3,3

Végsebesség: 337 km/h

Összesen 350 darab készült.

Több autó