Csak forog és mindig nyer!

2026. Június 9. Kedd - Félix

2007.03.29.

Mazda hírek

Csak forog és mindig nyer!

Csak forog és mindig nyer!

A cím egy kissé persze túlzás, de Nick Ham és Sylvain Tremblay újabb győzelmet arattak Mazda RX-8 GT versenyautójukkal. A legutóbbi mexikói sikert még lehetett a véletlenre fogni, de az újabb győzelem már a kétkedőknek is bizonyítja a wankelmotoros Mazda kivételes képességeit.Az elképesztően szoros befutót hozott versenyen 0,1 másodperccel előzték meg a „mögöttük” érkező Porsche GT3-ast.


Az edzésen a Speedsource csapat 70-es rajtszámú forgódugattyús motorral szerelt versenyautója a 2. rajthelyet szerezte meg. Nick Ham, a második helyet szerző pilóta a következőképpen kommentált, az edzés után: "Az autó nagyszerű. Valójában az első helyet akartuk megszerezni, de még a versenyig tudunk finomítani a beállításokon. Novemberben már teszteltünk itt és sok fontos információt szereztünk. Viszonylag kényelmes helyzetben vagyunk emiatt, illetve a versenyautónk alapját képező Mazda RX-8 egy kiváló autó, ami az utcai közelekedés mellett a versenypályán is otthon érzi magát. Mindenképpen szeretnénk megnyerni ezt a hazai pályának számító versenyt ."Az edzésre felsorakozott versenyautók, köztük a Mazda RX-8 GT.

Nick Ham kezdett, aki a második helyről felküzdötte magát az elsőre és 12 körön át vezetett, mielőtt átadta volna váltótársának a kormányt. Ham:" Minden a tervek alapján alakult. Az én dolgom az volt, hogy vigyázzak az autóra és közben ne maradjak le az élmezőnytől, ami sikerült is. A legjobb időpontban ejtettük meg a boxlátogatást, így mindössze egyszer kellett kiállnunk a verseny folyamán.A mezőny élén a Mazda RX-8 GT, melynek szíve a 20B jelű forgódugattyús wnakel rendszerű Mazda erőforrás.

  A pilótacserés boxlátogatás után Sylvain Tremblay a 6. helyre érkezett vissza a mezőnybe, majd szívós munkával felküzdötte magát az első helyre. Tremblay szerint a kulcskérdés a gumik jó állapotának megőrzése volt, az utolsó, legfontosabb körökre. A végkifejlet őt igazolta, hiszen 16 körös vezetés után az utolsó kör igen vadra sikerült. Ebben a körben az Andy Lally által vezetett Porsche GT3  már nagyon erősen támadta a Mazda RX-8-at, de végül Tremblay 0,103 másodperc előnnyel behozta a Mazda büszkeségét az első helyre.A célegyenesben a Mazda RX-8 GT és a Porsche GT3. Mindössze 0.103 másodperc különbséget mértek a két autó között.

 "Az egyik legjobb verseny volt, amit valaha futottam,"-mondta Tremblay. "Elmondhatatlanul élveztem. Nagyon büszke vagyok a teljes Speedsource csapatra. A zsinórban a második győzelmünk, egyszerűen csodálatos. Nick nagyon kemény első szakaszt vezetett a versenyen. Jó lenne ezt a pillanatot örökre megőrizni." A csapat másik Mazda RX-8 versenyautójának nem volt ennyire szerencsés a hétvégéje. A 69-es rajtszámú autó a 8. rajthelyről vágott neki a versenynek.A Mazda RX-8 mögött haladó Porsche, vagy Dodge Viper motorjában nagyjából 40-nel több alkatrész dolgozik, mint a Mazda erőforrásában. 

 Az FXDD által szponzorált autó egy a pilótacsere elhúzódása miatti hosszúra nyúlt boxlátogatás után egy kör hátrányba került az élen haladókhoz képest. A Nick Longhi és Emil Assentato által vezetett autó esélye így elszállt a boxkiállás előtti 4. hely visszaszerzésére. A végül megszerzett 16 helyezés messze nem tükrözi az autó és a pilóták képességeit. A Mazda RX-8 GT ugyanazt a felkészítést kapta, mint a versenyt megnyert másik autó, így érthető volt a csalódottság. "A Speedsource célja a versenyek megnyerése minden általunk futtatott autóval. Tanulunk a hétvége eseményeiből és még erősebben érkezünk a következő futamra."-mondta a csapatfőnök.A Mazda RX-8 és a mögötte érkező speciális pályaversenyautó között valószínűleg egy gombostűt sem lehetne leejteni.

 A csapaton tovább nőtt a nyomás a sikereket követően. Az érdeklődés hatalmas. Az RX-8 tesztelése gyakorlatilag minden nap folyik a versenyek között is, hogy a versenyképesség tovább növekedjen. Természetesen ehhez az észak-amerikai Mazda képviselet, illetve a Mazdaspeed és a szponzorok megnövelt támogatási kerete is segítséget nyújt. A csapat további autók építésére is megrendeléseket kapott. A 003 és a 004 karbonszálas karosszériájú autó már elkészült, de már készül a 005-ös sorszámú darab is.  A csapatfőnök Sylvain Tremblay köszöni a wankelmotor hívők támogatását és szeretetét, amit a verseny folyamán kinyilvánítottak a csapat irányában.Rajongók gyűrűjében.

Ossza meg!

Vissza: Mazda hírek
címkék:



Autó katalógus

Mazda Furai

Ajtók száma:  2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4563, 1956, 977 mm

Tengelytávolság: 2790
Ülések száma:   2

Háromtárcsás RE20B alapú wankel elvű motor  
Bolygódugattyúk száma: 3
Motorbeépítés:   középen hosszában

Szívómotor

Sebességfokozatok száma: 6 fokozatú félautomata. 
Kamratérfogat (cm3):   3 x 654 = 1962       
Változó hosszúságú szívócső rendszer
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min): 450/9000 
Nyomaték (Nm / 1 min): nincs adat

Gyorsulás 0-100 km/h: <4 mp

Végsebesség: ~290 km/h

Az egyetlen működő példány a TopGear showműsor epizódjának készítése közben 2008-ban kiégett.

Több autó