2024. Április 20. Szombat - Konrád, Tivadar

Mazda MPV 2000-2006.

Mazda MPV

Forrás: CD,Mazda

 Az angolosan minivan-nek, nálunk pedig egyterűnek nevezett autók kategóriáját nem hivatalosan az amerikai Chrysler-Plymouth Voyager, vagy Dodge Caravan teremtette meg 1984-ben.  Létrejöttük egyik nagy ígérete volt a kisteherautós méretek ötvözése a személyautókra jellemző vezethetőséggel.


 Valóban nagy a család? 

 A valóságban ennek az ígéretnek eleinte csak a fele valósult meg. Sokan engedtek a több irányból érkező sulykolásnak, miszerint a családalapítás miatt add el a sportkupédat, és inkább szíjjazd be magad egy egyterűbe!  Csakhogy ezek a nagyméretű egyterűek komfortosságuk és hatalmas méreteik előnyei mellett igen unalmas autók voltak. Így volt ez egészen a 2000. évig, amikor is megjelent a második generációs Mazda MPV.

Mazda MPV

 Különcködő mindenes.

 Az első generációs, 2000 előtti Mazda MPV igen különös jelenség volt a kategóriájában. Az akár többféle méretben is választható kizárólag elsőkerékhajtású mezőnyben kizárólag hátsókerék hajtással, és egyféle karosszériával készült. A 2000-res évtől már a Mazda is közeledett az általánosan elfogadott felálláshoz, és elsőtengely hajtású platformra váltott.

A Mazda MPV kimondottan jól vezethető autó volt már a kezdetektől fogva.

 Ettől eltekintve megmaradt különcnek, hiszen továbbra is kisebb maradt, mint legtöbb vetélytársa, és továbbra is egyetlen méretben készült, viszont határozottan nagyobb élmény volt vezetése, mint bármelyik vetélytársáé. Szóval a Mazda MPV kisebb volt mint a többiek, de mennyivel? Első pillantásra a 2840 mm-es tengelytáv és a 4750 mm-es hossz egybehangzik néhány konkurensével, lásd Dodge Caravan 2878 mm/4732 mm, de szélesség terén az MPV alatta maradt a kategória átlagának.

Letisztultan egyszerű, de éppen ezért időtálló az MPV formája. 

 Zoom-zoom busz.

 Az átlagosnál valamivel kisebb méretek főként a csomagtérre voltak hatással, így az kisebb a legtöbb kategóriatársnál, viszont ez a tény a szórakoztatóan vezethető autók esetében nem meglepő. Az utastérben mindez nem érezhető. Az MPV jellegzetességeinek tekinthető oldalsó tolóajtók, illetve a legtöbb kivitelben egyenként áthelyezhető hátsó ülések praktikussága növeli a kihasználható teret.

A Mazda MPV jól variálható hétszemélyes utastere.

Már a kezdetektől feszes felfüggesztéssel készült az MPV második generációja így emelve azt ki az "ember-transzfer" autók masszájából. Ez volt az akkor megjelenő bűvös Zoom-zoom Mazda kezelés. A 2000-ben megjelent Mazda MPV népszerű volt az autós újságírók körében, akik dícsérték sportos kezelhetőségét és valódi autószerű gördülését, szemben a konkurencia szivacsos érzetű irányíthatóságával.

Jó az MPV kormányánál ülni.

 Dízelpárti európai családok.

 Az MPV kezelhetősége nagyon sok autóst meggyőzött, de ennél kevesebben voltak elégedettek a kezdeti motorválasztékkal, mely az első két évben egy 2 literes soros négyhengeres, illetve egy 2,5 literes V6 hengerelrendezésű benzines egységre korlátozódott. Még a Xedos 9, MX-6, 626 eredetű nagyobb hathengeres 170 lóereje sem ruházta fel az autó stabilitásához illő dinamikával az 1656 kg-os MPV-t, nem is beszélve a kisebb kétliteresről. Ettől eltekintve az ebben a kategóriában ekkor már dízel orientált Európában nem lehetett nagyobb mennyiségben eladni az MPV.

A 2000-2002-es széria egyik gyárilag sportosított megjelenésű kivitele.

A áttörés 2002-ben következett be, mikortól már az új 2 liter hengerűrtartalmű, nagynyomású befecskendezéssel felruházott dízelmotorral is elkezdték gyártani a típust. A 136 lóerős, de kimagaslóan nyomatékos gázolajos szintén nem varázsolt versenyautót az MPV-ből, de karakterisztikájával és takarékosságával jól illett az európai vásárlóközönség elvárásaihoz. A 2,5 literest leváltó 200 lóerős 3,0 V6 benzinesről ekkor már senki nem beszélt az öreg kontinensen (tisztelet a kivételnek).

Ez már a legutolsó második generációs szériájú MPV, átfazonírozott külsővel.

 Szánjunk időt az olajszint ellenőrzésére, és a turbó hűtésére!

 Az említett 2,0 literes közös nyomócsöves turbódízel megegyezik a Mazda6 típusokban is megtalálható egységgel, bár ott 120 lóerős kivitelben is elérhető volt. A Mazda MPV esetében a nagyobb tömeg és homlokfelület természetesen nagyobb kihívások elé állítja az erőforrást a Hatoshoz képest. Ebből kifolyólag is érdemes például a motorolaj szintjét két olajcsere között gyakrabban ellenőrizni és szükség esetén utántölteni.

Mazda MPV.

 Az alacsony olajszint az erőforrás és a turbó csapágyazásának túlmelegedését okozza, mely előbb-utóbb kopások formájában jelentkezik, és innen kezdve már folyamatos olajfogyasztással kell számolni, mely nem egy többet futott MPV sajátja. Az említett okok miatti nagyobb motorterhelés a turbófeltöltő hőmérsékletét is jelentősen megnöveli - mely egyébként igen eldugott és rosszul szellőző helyen van a rövid motortérben -, így a zaklatott családi utazások során is érdemes az autópálya parkolókban időt szakítani a motor két-három perces alapjáraton járatására leállítás előtt, hogy a keringő motorolaj visszahűtse az alkatrészeket.

Családi kirándulás Mazda MPV-vel.

 Mennyit mond egy törésteszt?

 Az amerikai NHTSA szervezet töréstesztjén (európában az NCAP nem vizsgálta ) a 200-2001 évjáratú Mazda MPV négy csillagos eredményt ért el a frontális ütközés terén, és öt csillagot az első és hátsó utasok oldalról érkező ütközés eseti védelmére. A 2002-2006 között gyártott modell már minden szempontból 5 csillagos teszteredményt ért el ennek a szervezetnek a tesztjén. Érdekes, hogy egy másik amerikai biztonsági felmérést végző tömörülés, az IIHS, ettől elérő értékelést adott a nagy Mazdának. Szerintük az MPV első védelme csak elfogadható, az oldalsó pedig gyenge. ( Ennyit a töréstesztekről.) Egyébként mindkét szervezet még oldalsó légzsákok nélküli felszereltségű autókat vizsgált.

Mazda MPV.

 Mert Mazda.

 A Mazdára jellemző megbízhatóság az MPV-re is igaz. Nem kell típushibákkal számolnunk, gyakorlatilag mindössze a dízelek töltőlevegő hűtőjének csatlakozásait kell ellenőrizni tömítettség szempontjából a kötelező szervizeken kívül. Nagyvonalakban az olajcsere legkésőbb 20000 km-enként esedékes, a motortéri levegőszűrőt és a pollenszűrőt eltömődés szerint, a gázolajszűrőt 60000 km-enként kell cserélni. A motor vezérlés szíjhajtásának alkatrészeit 120000 km-enként kell cserélni. Hajtóműből 100000 km-enként érdemes a régi olajat leengedni, és frissel feltölteni. Szerviz ajánlat: varga@mazda-auto.hu

Az MPV  típus nem szűnt meg, de a 2006 utáni harmadik generáció ezidáig csak Japánban kapható.

További képek

Ossza meg!

Vissza: Tesztek
címkék:

Kommentek

Oszi | 2010-03-16 21:20 Válasz erre

kar,hogy csak japan elvezheti az MPS III-at.Nekem tesztene :)

1

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Mazda3 MPS BL 2009-

Ajtók száma:     5
Ülések száma:     5
Hossz./szél./mag.: 4505/1770/1460 mm

Tengelytávolság: 2640 mm

Hasmagasság: 145 mm

Saját tömeg: 1460 kg

Légellenállási együttható: 0,32 cw

Hengerelrendezés:  soros

Turbófeltöltő.   
Hengerszám:     4
Motorbeépítés:   elöl, keresztben

Nagynyomású, közvetlen benzin befecskendezés.

Sebességfokozatok száma: 6 
Lökettérfogat (cm3):     2261
Furat / löket (mm): 87,5 / 94   
Sűrítési viszony:  9,5:1   
Hengerenkénti szelepszám:     4
Szelepvezérlés típusa:   változtatható Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):     260(191)/ 5500
Nyomaték (Nm / 1 min):     380/3000

Gyorsulás 0-100 km/h: 6,1 mp.

Végsebesség: 250 km/h

Több autó