MAZDA3 MPS, az élharcos.
Talán úgy tűnhet, mintha csak a Mazdának akarnék hízelegni kijelentésemmel, de ismerve az elsőkerékhajtású Mazda3 MPS menetteljesítménybeli adatait nemcsak a legerősebb kompaktkategóriás autóknak van félnivalójuk, hanem akár az olyan autóknak is, mint a Porsche 911. Olvassák el tesztünket és Önök is belátják majd, nem volt alaptalan a kijelentés!
Amikor a több mint 250 lóerős, MPS emblémával felvértezett Mazda3 kerül a kezünk ügyébe, jó ha néhány számadatot folyamatosan észben tartunk. Vegyük például, hogy harmadik sebességfokozatban mindössze 3,5 másodpercre van szükségünk 80 km/h-ról–120-as sebességre gyorsítani. Ez azt jelenti, hogy alig egy tizedmásodpercre vagyunk a húszmillió forint feletti Audi RS-4 hasonló adatától. De nézzük a Mazda3 MPS közvetlen konkurenseit; a Renaultsport Mégane 225 ugyanehhez a rugalmassági művelethez kerek 4 másodpercet igényel, a Volkswagen Golf GTI 4,4-et, a Ford Focus STI pedig még „lassabb” a maga 4,5 másodperces időigényével.
A névsor itt még nem ér véget, sőt fokozzuk az izgalmakat. A fentebb említett
rugalmassági tesztben a Mazda3 MPS olyan további értékes skalpokat gyűjt be, mint a Porsche 911 Carrera (3,6 mp), Aston Martin V8 Vantage (4,0 mp), Subaru Impreza WRX (4,2 mp.) A dolog nagyon komoly. Kapcsoljunk feljebb! A hatsebességes Mazda3 MPS az eggyel magasabb negyedik fokozatban is mindössze 4,1 másodperc alatt gyorsul 80-ról 120 km/h sebességre….és ez 0,1 másodperccel rövidebb idő, mint ami alatt a hétsebességes 500 lóerős BMW M5 teljesíti ugyanezt, szintén a negyedik sebességi fokozatban!
A Mazdának 1989-ben megjelent 323SS Turbó óta nem volt igazi forró kompaktja, így hatásos belépővel kellett újra megjelennie az eléggé zaklatott mezőnyben. A megtapasztalt csillogó teljesítmény már önmagában garantálja ezt a fellépést. A Mazda3 MPS jelenleg a leggyorsabb autó a kategóriában, még megközelíteni is csak talán egyedül az Opel Astra 2.0T GTC OPC (6,4mp 0-100, 244 km/h) tudja.
A Mazda szerint az MPS végsebessége 250 km/h, és 6,1 másodperc alatt éri el álló helyzetből indulva a 100km/h-t. Az előbbi adatot egy-két tized híján éppen csak nem sikerült elérnünk, de a 0-400m klasszikus sprinttávot alig több mint 14mp alatt tudtuk teljesíteni. Ezek az adatok fontos szerepet játszanak majd az MPS legendássá válásában. A Mazda3 MPS közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltős és töltőlevegős 2261 köbcentiméteres soros négyhengerese majdnem teljesen megegyezik az összkerékhajtásos Mazda6 MPS erőforrásával. 5500-as fordulatszámon leadott osztályelső 250< lóerő, és 3000-nél mérhető brutális 380 Nm
nyomaték jellemzi az erőforrást. A motor még fényesebben produkál a 200 kilogrammal könnyebb és csak elsőkerékhajtású MPS Hármasban, mint a nagyobb testvérben. Kevésbé tapasztalható turbólyuk alacsony fordulaton és fokozatosabban épül fel a hatalmas nyomaték, amikor a turbó 2000-res fordulatszám felett komolyabban elkezd dolgozni. Ezenkívül nincs az a szakadékba estem hatás az MZR DISI erejének esésénél, a 6000-res főtengelyfordulat/perc feletti régióban. A gázreakciók villámgyorsak és hála a más hangolású tengelykapcsolónak, illetve pedálnak, nem akkora kihívás a visszafogott stílusú elindulás a Mazda3 MPS –sel, mint a Mazda6 MPS –sel.
A Hármasban már 1500/perc fordulaton elkezd felépülni a komoly nyomaték, de már kisebb fordulattól is folyamatosan húz az autó. A nyomatékszint már szinte a maximumra duzzad 2500-nél és innentől szó szerint berobban a gyorsulás nevű „akcióba” a Mazda3 MPS, kemény tűzerejével további 3500-as fordulatszámnövekedésen keresztül az autós mennyországba
repítve az autó pilótáját. A Mazda3 óriási, középső fordulatszámtartománybeli nyomatékának kezeléséhez jó partner a szűken fokozott, rövid úton kapcsolható hatfokozatú váltó. Akár a legfelső hatodik fokozatban is visszakapcsolás nélkül
könnyedén hajthatunk végre előzéseket, amely páratlan képessége az autónak a forró kompaktok (hot hatch) mezőnyében. Az autótól ezek után szebb hangzást várnánk, mint amit kapunk. A Mazda direkt befecskendezős turbója úgy szól enyhe gázadás mellett, mint egy kis Golf GTI, azaz elég szelíden, bár nem annyira, mint a szívómotoros Hármasok. Ha a fémpedált kicsit lejjebb tapossuk és megérkezik a maximális turbónyomás, beindul a teljes gőz és sugárhajtású vadászgép-szerű hangok hagyják el kipufogót. Nem az a kellemetlen hangzás, de nem is annyira megragadó.
Sokkal magasabb fokon van a Mazda3 MPS által okozott izgalmak skáláján, az autó guminyúzó tapadást biztosító, rendkívül kiegyensúlyozott futóműve. Igaz, az autó hatalmas 215/45R18 Brigestone Potenza gumiabroncsai kétségbeesetten próbálnak megkapaszkodni, ha túl hamar adunk túl nagy gázt adunk (kikapcsolt menetstabilizálóval), de a Csúcs Hármasban nyomatékérzékeny aktív differenciálmű van és okos nyomaték kontroll elektronika, amely behatárolja a kerekek kipörgését, illetve egyúttal az alulkormányzottságot is a felügyelete alatt tartja.
A fojtószelep és a turbónyomás is elektronikusan felügyelt, így például egyes, illetve kettes fokozatban megakadályozza a rendszer a nagy nyomaték hirtelen jelentkezését. A két alsó fokozatban a nyomaték kontrolláló egység a kormányműből is kap jeleket, hogy szűk fordulókban visszafogja a nyomatékot a manőverező képesség javítása érdekében. Ez nagyon jól működik a valóságban is.
Ha kanyar közepén rátaposunk a gázra, az MPS a kerekekre szabaduló hatalmas teljesítmény miatt azonnal alulkormányzottá válik, de elég egy kicsit visszavennünk a gázból, vagy finomabban kezelni a pedált, és a Hármas máris kiegyensúlyozottá, illetve szupergyorssá válik. Határozottan érezhető a nyomatékszabályzó rendszer működése az alsó két fokozatban, amikor forszírozzuk a kompakt Mazda képességeinek határait, bár mi a legtöbb kanyart harmadikban vettük be, amikor már a vezetőnek kell a nyomatékot szabályozni, amennyiben a menetstabilizáló ki van kapcsolva. Hagyjuk a DSC-t bekapcsolva és meglepődve tapasztaljuk majd, hogy mennyire finoman avatkozik be, és mennyire kiegyensúlyozottan kezelhetővé teszi az elektronikus kontroll a Mazda3 MPS –t.
Persze a „felügyelet” nélkül egészen más az autó karaktere. Egész egyszerűen szórakoztatóbb. Harmadikban bevett 35km/h-rás kanyarokban gázadásra két vastag gumicsíkot hagy az MPS, így ne kérjünk teljes beleadást az autótól, amíg a kerekek nem teljesen állnak egyenesbe.
A provokálás mellett is meglepetésszerű, hogy mennyire jól átviszi erejét az útra az MPS Hármas (legalábbis szárazon) illetve, hogy csak a kormányzott kerekek meghajtása ellenére mennyire jól kezelhető.
A Mazda3 MPS határozottan stabilabb és jobban fekszi az utat az eddigi Mazda3 csúcsverzióhoz hasonlítva. Csak nagyon nehezen tudtuk az autó hátulját kimozdítani kanyarban és még ha az el is indul oldalirányban, olyan veszélytelen, orrtolásos, egyensúly kereső mozgások variációjában nyilvánul ez meg. Mindazonáltal a Hármas MPS megcsúszásának távoli határai tökéletesen passzolnak az autó hatalmas teljesítményéhez. A kormányzás nagyon sok visszajelzést nyújt és jól sikerült a sebességfüggő rásegítést is behangolni, nagy sebességnél felkeményedik, de például városban egy ujjal is tekergethető a volán ( nem szabad). Ha a sportosság szempontjából nézzük a kormányzást, akkor a Ford Focus STI egysége valamivel határozottabb. Elöl 320 mm-es belső hűtésű féktárcsákat, míg hátul 280 mm átmérőjű tárcsákat találunk. A fék többszöri erős fékezés után sem mutatja gyengülés jeleit és a pedál sem hajlandó felpuhulni.
Végül beszéljünk az MPS gördülési komfortjáról. Ez pedig egy kicsit pattogós a városban, illetve meglehetősen kemény az országúton. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy úgy ahogy van nagyszerű. Feszesen csillapított, de különös tehetséggel gömbölyíti le a hirtelen úthibákat. Az egyáltalán nem „erőszakos” futómű, kombinálva a szuper kezelhetőséggel és karosszériamerevséggel, egyszerűen beleragasztja az autót a nagy sebességgel vett kanyarokba, a kicsúszásra utaló legkisebb jel megjelenése nélkül. A Mazda3 MPS valamivel kevesebb zajt enged be az utastérbe a normál Mazda3 kivitelekhez képest annak ellenére, hogy a 18 collos gumik zajosabbak érdesebb útfelületen. A felfüggesztés zajait meglepő hatékonysággal sikerült kiszűrnie a Mazdának.
Zárszó: A Mazda3 MPS egyike azoknak a kis létszámú autóknak, amelyek annál jobbak
minél tovább vezetjük őket. Elképesztően gyors (és szomjas), ha akarjuk, de könnyedén vezethető és takarékos, amikor nem annyira sietünk. Nagyon jók az ülések, kiváló az autó szerkezete. A Mazda mérnökök sikerrel oldották meg a feladatot, hogy tapadási és vezethetőségi problémáktól mentesen vigye az útra az első kerekeken keresztül hatalmas teljesítményét az MPS. Átkozottul forró autó, maradandó sebet ejt kipróbálójában. (A teszt mérési adatai a képek között találhatóak.)



















Mazda Fórum
