2024. Március 28. Csütörtök - Hajnalka

Új MAZDA3 (2010).

Új Mazda3.

Forrás: CD

 Legtöbb esetben a sikeres autótípusokat sokkal nehezebb megújítani, mint népszerűtlenebb társaikat. Beszédes tények a Mazda3-mal kapcsolatban, hogy a világon minden harmadik eladott Mazda ilyen típusú. Észak-Amerikában a Mazda eladásainak 40 százalékát tette ki a Hármas, míg Kanadában öt évvel a bemutatása után is az egyik legnagyobb darabszámban eladott autó.Most következő tesztünkben az Észak-Amerikai szedán kivitelek első menetpróbájáról olvashatnak.


Evolúciós lépés történt. 

 Hogyan lehet egy ennyire sikeres autót megújítani? A választ Ruben Archilla-tól, a Mazda észak-amerikai kutatási és fejlesztési igazgatójától kaptuk: " Nem láttunk szükségét a kerék újrafeltalálásának. Csak egy evolúciós lépcsőfokot léptünk."

 Ebből kifolyólag az új Mazda3 szedán ( Az ötajtós Mazda3 December elején a Bolognai Autókiállításon mutatkozik be) nagyjából ugyanakkora, mint elődje, hasonló az utastér mérete, de valamivel nagyobb a csomagtér. A tengelytávolság megegyezik az előd és utód esetében, de az új Mazda3 hossza kiviteltől függően 85-90 milliméterrel hosszabb.Mazda3 (2010) A fontosabb változások belül és mélyen történtek.: Az új 2,5 literes benzines , a továbbfejlesztett automata váltó, az erősebb karosszéria-szerkezet, vagy az újratervezett és több szolgáltatást nyújtó belső tér.

Hagyományosan hatásosan. 

 Kunihiko Kurisu, a Mazda3 vezető formatervezője elmondása szerint az az elv vezette a kezét, hogy amennyire csak lehet megmaradjanak az autó felismerhetőségi jegyei, de közben a szemlélőben minél nagyobb benyomást keltővé tegyék a formát. Az első hűtőrács például bizonyosan nagyobb benyomást okoz, hiszen sokkal nagyobb, mint volt és leköltözött az övvonal alá. Nekem olyan mintha az autónak nagy mosolygó szája lenne, de fogak nélkül.Mazda3 (2010)

 Bár az első hűtőrács sokkal nagyobbnak látszik, valójában aerodinamikai szempontok miatt csak az alsó része enged át levegőt a motortérbe. Két kisebb, szintén funkciómentes rács van még kétoldalt a lökhárítón, melyek a jobban felszerelt kiviteleken a ködlámpákat is hordozzák. Ezen szélső rácsok alatt vannak kiképezve a nyílások a fékek hűtéséhez. Az új Mazda3 első fényszórói teljesen beleolvadnak a hangsúlyosan domborodó első sárvédőkbe, úgy ahogy azt már például a Mazda6-on vagy az RX-8-on láthattuk. Most először, a jobban felszerelt kivitekhez bi-xenon fényszóró dukál.Mazda3 (2010)

 A Mazda3 oldalsó profilja most már inkább határozott ék alakot mutat, mint korábban, a hátsó lámpák pedig szépen átölelik az autó oldalának hátsó részét mígnem elkeskenyedve a csomagtérfedélen véget érnek. A fényezett hátsó lökhárító alján egy fekete betét van, ebben helyezkednek el a fényvisszaverő prizmák. Egyes modelleken szimpla, másokon dupla kipufogócső végződés van. Összességében az új Mazda3 formaterve aggresszívebb és kissé bonyolultabb, mint korábban, de hogy stílusosabb-e..?Mazda3 (2010)

Belső újítások.

 A vezető előtt a sebességmérő és a fordulatszámmérő nyúlik ki a teljesen újratervezett műszerfalból, amely ráhajlik a középkonzolra, majd a padlókonzolra. Egy nagyobb digitális kijelző mutatja a műszerfal tetején a rádió, az óra és a fűtés-szellőzés adatait, nagyobb felszereltségi szinteknél pedig a fedélzeti számítógép adatai és a navigáció is itt követhető nyomon.Mazda3 (2010) 

 A belsőért felelős tervező, Jonathan Frear elmondása szerint az új Mazda3 belseje a vezetőre orientálódik és a fiatalabb korosztályt célozza meg, akik például szeretik, ha sok gomb van a kormánykeréken (?).Mazda3 (2010)

 Újdonság az új Mazda6-ban már bevezetett bluetooth kéz-nélküli telefon kihangosító rendszer, a tízhangszórós BOSE HiFi, a kétzónás klímaberendezés, a gombnyomásos indítás, a vezetőoldalon memóriás elektromos ülésállítás, az esőérzékelős ablaktörlő, illetve a bi-xenon fényszórók.Mazda3 (2010)  

 Persze ezek mind kivitelfüggő felszerelések. Szériafelszerelés viszont a hat légzsák és az aktív fejtámlák. A fejtér és a lábtér nagyjából változatlan maradt, ami azt jelenti, hogy hátul bőséges hely van két felnőtt számára, főleg ha nincsenek teljesen hátra tolva az első ülések.Mazda3 (2010)

Hajtásláncbeli lehetőségek.

 Észak-Amerikában három felszereltségi szinttel lehet megvásárolni az új Mazda3-at. Ezek a GX, GS és a GT ( a Mazdaspeed3, vagy MPS később érkezik ). Az olcsóbb kivitelekben a 2,0 literes DOHC 16 szelepes benzines erőforrás a standard. Ezen a motoron a teljesítmény és a fogyasztás optimalizálása érdekében megújult a szívórendszer. Ez az erőforrás 6500-as főtengelyfordulaton 148 lóerőt teljesít.  Az eddigi négyfokozatú automata váltót egy új ötfokozatú egység váltja le. A Mazda szerint az új Hármas az ötfokozatú kézi váltóval mintegy 11 százalékkal takarékosabb elődjénél, így országúton akár 5,9 liter/100km-es fogyasztást is mérhetünk.Mazda3 (2010)

 A csúcs felszereltséghez az új 2,5 literes soros négyhengeres benzines motor társul, amely már az új Mazda6-ban debütált. Ez a motor 167 lóerőt ad le 6000-res fordulaton és 225 Nm nyomatékot 4000-nél. Ehhez a motorhoz egy új hatsebességes kézi váltó csatlakozik, vagy kérésre a már említett ötfokozatú automata. Itt is javuló takarékosságról beszél a Mazda.

 A Mazda3 független keréklfelfüggesztése - elöl MacPherson, hátul több lengőkaros -alapos módosítást kapott, melyek célja a még jobb kezelhetőség és agilitás volt. A fékrendszer beállítása a fékpedál jobb nyomásérzete érdekében módosult.  A 2010-es Mazda3 karosszéria-szerkezete szilárdabb a korábbinál, ami a 35%-os nagyszilárdságú acél felhasználásnak köszönhető, szemben a korábbi modell 18 százalékával.Mazda3 (2010)

Vezetési benyomások.

 Az én rövid négy órás tesztutam Los Angelesből indult felfelé a Csendes Óceáni Főúton, majd tovább északra a parti hegyek között gyakran igen kanyargós utakon folytatódott, mígnem visszafelé az autópályán, végül újra a főúton fejeződött be. Először egy piros GS felszeretségű Hármast vezethettem 2,0 DOHC motorral, ötsebességes kézi váltóval, majd egy kék színű Mazda3 GT-t 2,5 literes  erőforrással, hatfokozatú manuális váltóval.

 A kettő közül nekem a GS tetszett jobban. Azzal kezdeném, hogy jobban tetszik a szerényebb felszereltségű modellek egyszerűbb "orra". Részben azért, mert a szélső "rácsok" ezeken nagyobbak és van egy króm csík a középső rács felső részén. A GT kisebb rácsai és a ködlámpák kissé esetlenül hatnak a számomra.Mazda3 (2010)

 De mindenekfelett, és eléggé meglepetésszerűen, nekem jobban tetszett a 2,0 literes motor, a 2,5-össel szemben. A 2,0 literes kifinomultabban és lágyabb működésűnek tűnt magasabb fordulaton is, mint a 2,5 literes, amely hangosabbnak és kevésbé kifinomultnak tűnt. Igen, a 2,0 literesnek kisebb a nyomatéka és ugyanahhoz a teljesítményhez jobban kell pörgetni, de elegendő teljesítménnyel rendelkezik a legtöbb ember számára és üzemanyag felhasználási mutatói is jobbak.

 Mindkét kézi váltómű simán kapcsolható és a kuplung pedál is könnyen jár, így igazából nincs miért jobban ajánlanom a hat sebességest az öt sebességeshez viszonyítva. Balszerencsémre nem sikerült kipróbálnom az ötsebességes automatát, pedig valószínűleg nagy népszerűségnek örvend majd a vásárlók körében.Mazda3 (2010)

 Az új Mazda3 kevésbé felszerelt kiviteleinek is ugyanaz a feszes felfüggesztése van, jól érezhető elektro-hidraulikus szervó kormánnyal, csakúgy mint a GT-nek, így vezetését is hasonlóan élvezetesnek és majdnem olyan jól kezelhetőnek érzékeltem. A GT-nek egyedül a /50-es 17 collos kerekei által keletkezett előnye a GS 16 collosai által nyújtott kezelhetőséghez képest.

 A vezetési pozició nagyon kényelmes mindkét kivitelben, de a GT ülései nagyobb oldaltámasztást nyújtanak, hangsúlyosabb oldalsó kitüremkedéseik által. Szerintem mégis egy kicsit vékony az ülések párnázása.  Az elektro-hidraulikus kormányzás segíti a gyors munkát a kígyószerűen kanyargó utakon is, az autó pedig bizalomgerjesztően és egyben inspirálóan tapad az útra. A kilátás a vezetőülésből igen jó. Valóban nagyon élveztem az új Mazda3 vezetését, jobban mint akár a Corollá-ét vagy a Civic-ét.Mazda3 (2010)

 Összeségében szerintem ha valaki kompromisszumot tud kötni az adott kivitel esetleges kisebb felszereltségével, akkor nem feltétlenül fontos a 2,5 literes motorral szerelt Hármast választani. A 2,0 literes benzines is egy tökéletes mindennapi autó, aki pedig nagyobb teljesítményt akar, várja meg az MPS-t!

Ossza meg!

Vissza: Tesztek
címkék:

Kommentek

Jaga | 2012-02-09 09:28 Válasz erre

Azért érdemes lenne a Honda Civic mellett a Ford Focus-al is összehasonlítani a kanyarstabilitását. A Volkswagen Golf V , Mercedes-a osztály, Audi A3 is egész jól kanyarodik.

Pap László | 2009-06-24 16:57 Válasz erre

Bevallom én csalódott vagyok.
33 évesen tulajdonlok már 4 éve egy 3-ast, ezért nagyon vártam az új autó megjelenését. Az autó megvásárlása óta nem találtunk vetélytársat, így a cserén el sem gondolkodtunk. Gondoltam majd az új hármas… Lehet időközben én öregedtem meg, de ez a forma gyerekes. Kinek kell egy folyton vigyorgó autó? A sport változat nem lenne rossz, ha azt a fertelem maszkot az elejéről le lehetne bombázni. Jaj de elcseszte ezt a tervező.
Ki a célközönség? Áhh…
Majd megnézem életben hátha nem ennyire durva, de a képek alapján szerintem cinkes.

Persze lehet sokaknak bejön ez a stílus, sőt még az is lehet, hogy megbarátkozom vele.
Minden új nekem eleinte túl merésznek hat. Kivétel az előző 3-as karosszéria, azt elsőre megszerettem. Hát ez van, az újat nem tudtam megszeretni első látásra.

1

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Ferrari 288 GTO 1984

Ajtók száma:  2
Ülések száma:  2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4225, 1850, 1150 mm

Tengelytávolság: 2450 mm

Hasmagasság: 120 mm

Saját tömeg: 1160 kg
Hengerelrendezés: 8 henger V alakban 90 fok

Szelepek száma: 32

Furat/löket: 80 / 71 mm

Sűrítési viszony: 7,6:1

Turbófeltöltő: 2 db IHI turbó, 2 db levegő-levegő köztes hűtő   
Motorbeépítés:  középen, hátsó tengely előtt

Benzin befecskendezés

Sebességfokozatok száma: 5 
Lökettérfogat (cm3):     2855     
Szelepvezérlés típusa:   Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):     400(294,6)/ 7000
Nyomaték (Nm / 1 min):     496/ 3800

Gyorsulás 0-100 km/h: 4,8

Végsebesség: 305 km/h

Több autó