MAZDA6 Postert SP02
A Mazda 6 formaterve olyan mintha az autó egy tömbből lenne kifaragva. Rendkívül harmonikus a megjelenése, éppen ezért nagyon nehéz úgy hozzányúlni, hogy ne rontsuk el az összhatást. Az esseni székhelyű Postert Gmbh most mégis megpróbálkozott vele, és SP02 kód alatt komplett, már megrendelhető tuningcsomaggal jelentkezett a Mazda 6-hoz.
A külső változtatások legmerészebb eleme, Postert hagyomány szerint, az első lökhárító. Megszokást igényelnek a kissé merész kivágások. Egy biztos a dízel modelleknél az intercooler hűtő profitál belőle, hiszen több hűtőlevegőt kap, így a motor teljesítménye is növekedhet. A teljesítményt egyébként is növelhetjük a cég chiptuningjaival, ami a dízel modellek erejét akár 25%-kal is növeli.
A küszöbtoldat hasonlít az MPS modelléhez, diszkrét, de mégis hatásos. Ugyanez elmondható a hátsó lökhárítóról is, amely az ún. kacsafarok csomagtértető spoilerrel ( már megint MPS) együtt nagyon jól mutat.A dupla kipufogóvég a Postert hátsó dobbal együtt jár. Külön hangsúlyt kaptak a kerekek-ez is a cég hagyománya-, összesen 9 fajta felni közül választhatunk. Ahhoz, hogy tökéletes legyen az összkép, nem szabad eltekintenünk az autó ültetésétől. Ennek mértéke 35-50mm között változhat. A menetkényelem egy kicsit romlik, viszont nagy sebességnél az autó stabilitása javul. A 6-os hasmagassága így sem lesz veszélyesen kevés. A rossz utak miatt általában nem az autók alja szokott leérni, hanem a futóműalkatrészek,gumik élettartama rövidül. A belső tér egyedivé tételéhez szintén megrendelhetőek Postert alkatrészek, átalakítások cégünknél.
Vissza



















Mazda Fórum
