Hírek, információk Akciók Készlet Használt autók Böngészde Mazda fórum Hírlevél Kapcsolat

Mazda érdekesség

mazda-auto hírlevél

hírlevél információ

 

Mazda modellek


Mazda diadal.

2006-06-07

Mazda diadal. Nemrég rendezték meg az idei kilencedik Békéscsaba-Arad-Békéscsaba nemzetközi szupermaratoni versenyt. A csapatok versenyében az idén is indult a cégünk által támogatott Mazda csapat, akik a tavalyi győzelem után egy kicsit megváltozott összeállítással az idén is diadalmaskodtak a népes mezőnyben.

MAZDA3 MPS, még két hét! Már csak két hetet kell várniuk a Japán vásárlóknak, és megvásárolhatják a Mazda3 nagyteljesítményű változatát. A Mazda3 MPS Június 22-től elérhető a szigetországi Mazda kereskedésekben. A Japán teljesítménymérési szabványok alapján 264 lóerős autó az ott már megszokott Mazdaspeed elnevezéssel kerül forgalomba.

Két Mazda RX-8 az első ötben. Immár túl van a májusi utolsó versenyén is a Mazda RX-8 –kat versenyeztető amerikai SpeedSource versenyistálló. A rendkívül sűrű májusi program befejezéseként az elmúlt hétvégén Connecticat, Lakewill-ben, a Lime Rock pályán a csapat négy autójából kettő is az első ötben végzett a szériaverziótól nem sok eltérést megengedő Grand-Am kupa ST osztályában.

Újabb hibrid Mazdák tűzoltóknak. Az észak amerikai Mazda központ üzemanyagtakarékos és környezetbarát Mazda Tribute hibrid elektromos terepjárókat kölcsönöz tűzoltóknak. Az újabb öt darab gépkocsit a Hollywod 27-es tűzoltóállomás munkatársai vehették át a tegnapi napon. A hosszútávú program részeként összesen 30 hibrid Tribute kerül majd különböző amerikai tűzoltóságokhoz.

Női vonal a Mazdánál. Általánosan elterjedt nézet, hogy az autóipar, az autótervezés felsőbb szintjein inkább csak férfiak dolgoznak. Az európai Mazda központ jó példával szolgál arra, hogy megszokottal ellentétben nők is dolgozhatnak az autók tervezésében. Cikkünkben négy Mazda hölgyről, és munkájukról olvashatnak.

Laguna Seca és Avondale Twin 200. A Speedsource csapat és a Mazda RX-8 –ak, két versenyen is részt vettek, legutóbbi beszámolónk óta. A Mazda hazai pályájának számító Laguna Seca-ban nagyon sok rajongó várta a csapat, és az Mazda RX-8 –ak jó szereplését, de a korábbi szabályváltoztatások nem kedveztek a csapatnak. Az avondale-i 200 mérföldesen viszont már valamivel jobban alakultak a helyezések.

Újabb Mazda tesztpálya. Az élményszerű vezethetőség a jövő Mazda típusaiban is egészen biztosan garantált, hiszen Május 18-án a Mazda ünnepélyes keretek között megnyitotta újabb próbapályáját, a nemrég tulajdonába került Mine (ejtsd : me-naj) aszfaltcsíkot, amely az azonos nevű városban, Japán nyugati részén, Yamaguchi tartományban található.

Utcán a MAZDA3 MPS. A kategóriájában ultra nagyteljesítményűnek számító MAZDA3 MPS idén februárban volt először a valóságban látható, a Svájcban minden évben megrendezett genfi autószalonon. A kiállítóterem csillogása után első alkalommal, most sikerült az utcán is lencsevégre kapni az alsó-középkategóriás Mazda gyorsulási bajnokesélyest.

Bio műanyag kukoricából. A Mazda a mai napon jelentette be, hogy egy újfajta, úgynevezett bio műanyagot fejlesztettek ki a Hiroshima tartományban található gyári, és állami érdekeltségű akadémiai fejlesztőcsapat munkája eredményeképpen. A természetes összetevőkből álló új műanyag önmagában alkalmazva is magas minőségű felületet ad, nagyon erős, és kiválóan ellenáll akár magas hőmérsékleteknek is.

PRODRIVE MAZDA RX-8 . Az angliai Mazda központ felkérésére, a legendás Prodrive versenyműhely is elkészítette a maga Mazda RX-8 verzióját. A Mazda Motor UK kérésére, az autó már szériaállapotában is kimagaslóan jó futóművét, és kezelhetőségét emelte a műhely, egy kicsivel még magasabb szintre. A Prodrive Mazda RX-8 korlátozott darabszámban elérhető Angliában.

Mazda FórumMazda Fórum

Fórum Hozzászólás Utolsó üzenet

Talált rendszám.

1 2011.06.01. 14:33

Mazda B2500, és BT-50 fórum.

94 2012.05.21. 10:57

Mazda DPF részecske szûrõ

738 2012.05.11. 11:36

Új tag bemutatkozás.

21 2012.03.22. 20:00

még több fórum téma