|
|
Vannak emberek, akik a tuningolás szóba kerülése esetén azt mondják, hogy az arra szánt plusz pénzzel együtt lehetne venni egy erősebb, "jobb" autót, így az egésznek semmi értelme. Ezek az emberek nem értik a lényeget, ne is próbáljuk meggyőzni őket! Szerencsére vannak, akik másképp gondolkoznak. Cikkünk főhősének tulajdonosa is közéjük tartozik. |
|
|
Nem mondhatnánk, hogy sűrűn látogatják meg szervizünket motorsportban aktívan járatos emberek, de azért ilyen is van. Az ismert rally versenyző Tóth János honlapunkon keresztül ismerte meg cégünket, majd többek között tűzpiros Mazda3 MPS autójának "továbbképzésére" kért tőlünk ajánlatot. Az egyeztetések utáni kezdő lépésként egy Brembo GT fékrendszer került az autó első kerekei mögé. |
|
|
Valószínűleg nem sok olyan ember a földön, akinek nagyobb gyakorlata lenne wankel rendszerű motorral hajtott autók tuningolásában a japán Isao Amemiya-nál. A japánban tuningolt autók általában eleve minden megszállottnak követendő alapul szolgálnak, melyhez hozzáadva Amemiya úr szakértelmét nem csodálkozhatunk rajta, hogy az 1993-ban nyitott híres RE-Amemiya üzlet és műhelye immár szentélynek számít a wankel Mazdások körében. Ide látogattunk el a közelmúltban. |
|
|
A Mazda6 nagyon sok barátot gyűjtött szerte a világon, 2002-es megjelenése óta. Az autó, ami a középméretű limuzinok világába bevezette a zoom-zoom-ot, immár jóval több mint egymillió lakás garázsába találta meg az utat. A szedán az ötajtós és a kombi kivitelekhez 2005-ben csatlakozott az összkerékhajtású, turbófeltöltős motorral hajtott 260 lóerős Mazda6 MPS, melyben a zoom-zoom lélek koncentrátum formájában található meg. |
|
|
Híreinkben rendszeresen beszámolunk az amerikai SpeedSource csapat versenyeredményeiről. A csapat több Mazda RX-8 versenyautót indít a szériaközeli ST kategóriában, illetve az utcai kivitelhez képest sokkal több változtatást megengedő GT kategóriában. Most az általuk felkészített szériaközelibb ST kategóriás Mazda RX-8 versenyautót mutatjuk be. |
|
|
A Mazda RX-8 tulajdonosok nagy részének elképzeléseiben szerepel az autó további izmosítása, mondjuk egy utólagos turbósítással. Ez egyrészről olyan elődök, mint a híres turbós Mazda RX-7 kivitelek érthető is, illetve a wankelmotor viszonylag kockázatmentes tuningolhatósága is közrejátszhat ebben. Cégünknél kivitelezhető a Renesis turbófeltöltővel ellátása, melynek egyik példája az alábbiakban olvasható. |
|
|
Talán nem mindenki számára ismert, így kezdjük azzal, hogy az angol nevén Angel-Eye, az első fényszórókba szerelhető világító fénygyűrűket, karikákat jelenti. Az autónkat egyediséggel és szinte személyiséggel felruházó megoldást évekkel korábban a BMW 5-ös szériáján ismerhettük meg, de ma már más márkák típusaihoz is elérhető. Szervízünkben már Mazda3 és Mazda6 típusokra is vállaljuk a beszerelését. Íme egy Mazda6 Angyalszem beszerelés részletei kevés szöveggel, inkább képekben. |
|
|
A tuningolt sport kompaktok meglehetősen nagy felhozatalában gyakran az első benyomás a legfontosabb. A reklámügynökség tulajdonos Brian Fox karrierjét első benyomások megalkotásával formálta meg, így nem véletelen, hogy legutóbbi alkotása a szélesített karosszériás Mazda3 Sport igen "ütősre" sikerült. Elmondása szerint meg akarta mutatni az alapvetően gyönyörű Mazda3 Sport karosszériában rejtőző tuning potenciált, a zöld szépség megalkotásával. |
|
|
A Mazda a 2007-es tokiói autószalonon talán az eddigi legszebb palettát mutatja be a nagyon sok egyedivé varászolt Mazda típussal. A Mazda standon jól megférnek egymás mellett a házi Mazdaspeed és a külsős KENSTYLE vagy DAMD autói. A standon megjelenik majd Yoshimi Katayama Mazda fejlesztő pilóta és a híres wankel tuningoló RE-Amemiya képviseletében Isami Amemiya is. |
|
|
A dinitrogén-oxid a köznyelvben inkább mint nitró, kéjgáz, a palack, nevető gáz, N-O-S, kerül szóba, de a gyakori emlegetés ellenére még mindig az egyik legkevésbé megértett módszer a gyorsulási megszállottak számára rendelkezésre álló tuningolási módok közül. Mivel ez a legolcsóbb módja, hogy akár 50%-kal növeljük autónk teljesítményét, egyre nagyobb érdeklődésre tart számot. |
|
|
1 2 [3] 4 5 |
|



















Mazda Fórum
