2017. November 21. Kedd - Olivér

Újabb Mazda6 felvonás.

Újabb Mazda6 felvonás.

Forrás: am

 Amikor 2007 őszén a Mazda bemutatta a 6-os új generációját, bizony csak forgattuk a fejünket az autó után, olyannyira újszerű és látványos volt. Időközben a konkurensek sem aludtak, így a sok-sok nóvum között a Mazda6 szép lassan beleszürkült a mezőnybe. Ezért számos ponton módosították a modellt, hogy ismét a szegmens élvonalába tartozzon.


 Egységben a szépség.

 A külső változások egyenként elenyészőek, az összképet tekintve viszont korántsem olyan szerény a különbség. A szedán, ötajtós és kombi karosszériával elérhető modell lámpatestei mellett a lökhárító és a légbeömlő nyílások alakját sem hagyták a régiben, emellett a ködlámpafészkek is hangsúlyosabbak lettek.

Mazda6 ötajtós kivitelben

A hűtőmaszk osztását egy új betéttel módosították, amely a GTA felszereltségnél fényezett, egyébként pedig fekete. Szintén az újítások sorát gyarapítják az átrajzolt könnyűfém keréktárcsák és a négy új, külső színárnyalat bevezetése.

Szemből a leglátványosabb a változás.

 Az utastérben már nagyítóval kell keresni a különbséget, a több krómozott felület, az új zongoralakk hatású betétek és a szövetkárpitok valószínűleg csak annak tűnnek fel, aki eddig is Mazda6-ost vezetett.

A Mazda6 utastere értékesebb hatást kelt, hiszen Európában ez fontos..

Sportlimuzin jelző valódi tartalommal.

 Vannak azonban olyan módosítások, amik sokkal fontosabbak. a futómű hangolása például lágyabb lett, a gólyalábakat és a lengéscsillapítókat is optimalizálták a jobb menetkomfort érdekében. Ezzel együtt is még mindig a legsportosabb, leginkább feszes középkategóriás autó a Mazda6, csak éppen az úthibák okozta megrázkódtatások korántsem érintik olyan mélyen a vezetőt és utasait, mint eddig.

Az ötajtós mazda6 hátulnézetben.

A remek futóműhöz igazították a kormányzást is, amelynek közvetlenségét a vezérlőszoftver átírásával és új felfogási pontokkal javították. Direktsége már-már túlzott, egyenesfutásnál jól jönne egy kis holtjáték, mert a legkisebb kormánymozdulatra is azonnal "válaszol" az autó.

Jelenleg a legdinamikusabb futóművű középkategóriás az új Mazda6.

 Jobb hatásfokú DPF, stabil benzinesek. 

 A motorpalettán újdonság a Mazda3-asban debütált 2,0 literes, közvetlen befecskendezéses (DISI) benzinmotor, melynek 155 lóerős teljesítménye 8 lóerővel több, mint a korábbi, azonos lökettérfogatú motoré. Bármennyire is halk Nagynyomású dízel befecskendezés.és kifinomult működésű az új motor, erejét még a hatfokozatú manuális váltóval is be kell osztani, a nyomaték egy kissé hiányzik belőle. Nem úgy az átdolgozott 2,2 literes dízeleknél - létezik 129, 163 és 180 lóerős változat is -, melyek közül a benzinesekhez hasonlóan immáron mindegyik teljesíti az Euro-5-ös normát. A kisebb turbinaátmérőnek köszönhetően nem olyan hirtelen érkezik meg az erő, a gázreakciók pedig közvetlenebbé váltak, miközben a nyomaték az 1400-1600-as fordulatszám-tartományban 10%-kal nőtt.

 Főleg a 180 lóerős erőforrással tudja megmutatni a 6-os, hogy milyen stabil és élvezetesen dirigálható! Azt azonban a dinamika és az erőforrás kellemes karaktere sem tudja feledtetni, hogy a 2,2-es egység meglehetősen nagy lármát csap, s a hangszigetelésre is fordíthattak volna nagyobb gondot.

Igazán szép a kombi Mazda6 is.

 Ti akartátok, most már benne van!

 A modellfrissítés hozadsékaként több újítás is bekerült az autóba, így például a bi-xenon fényszórók immár kanyarkövetők, az irányjelző pedig komfortfunkciósSávváltást segítő asszisztens is elérhető az új Mazda6-hoz. (egy érintésre hármat villant). Szintén említésre méltó a visszagurulás-gátló és a sávváltást segítő rendszer, utóbbi hang - és fényjelzéssel hívja fel a figyelmet a holttérben lévő járművekre, akadályokra.

 E frissítésekkel ismét felzárkózott kategóriájának elitjébe a Mazda6-os, amely remek alternatíva azoknak, akik egy ilyen méretes, pazar helykínálatú autónál is értékelik a közvetlenséget.

 

Mazda6 1,8i 2,0i 2,5i 2,2 CD 129  2,2 CD 163  2,2 CD 180
Összlökettfgt.  1798  1999  2488  2184  2184  2184
Max. teljesítm. LE/frsz. 120/5500 155/6200 170/6000 129/3500 163/3500 180/3500
Max. nyomaték Nm/frsz. 165/4300 193/4500 226/4000 340/1800-2600 360/1800-3000 400/1800-3000
Hossz/ szélesség./ magasság mm 4755/1795/1440 kombi h.: 4785          
Csomagtér  519-1702 L Kombi: 519-1751 L          
Gyorsulás 0-100 km/h.  11,4 mp.  10,0 mp  8,1 mp  10,7 mp  8,9 mp  8,5 mp
Max, seb.  196 km/h  217  220  195  212  218
Átlagfogy.  6,4 liter/ 100 km  6,9  8,0  5,2  5,4  5,4
CO2 kibocs.  152g/km  159  186  138  142  142
             

Mazda6 Sportkombi.

Ossza meg!

Vissza: Tesztek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Aston Martin DB7 1993

Ajtók száma:  2
Ülések száma:  2+2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4631, 1820, 1238 mm

Tengelytávolság: 2591 mm

Hasmagasság:  152 mm

Légellenállási együttható: 0,31 cw

Saját tömeg: 1650 kg
Hengerelrendezés: 6 henger, soros

Szelepek száma: 24

Furat/löket: 91 / 83 mm

Sűrítési viszony: 8,3:1

Feltöltő: Eaton M90 kompresszor    
Motorbeépítés:  elöl, hosszában

Benzin befecskendezés

Sebességfokozatok száma: 5 
Lökettérfogat (cm3):     3239    
Szelepvezérlés típusa:   Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):     339,7(249,8)/ 5500
Nyomaték (Nm / 1 min):     488/ 3000

Gyorsulás 0-100 km/h: 5,9

Végsebesség: 253 km/h

Több autó