Régi értékek.

Nyilván-e hangzatos felvezetés után - kiderült már, hogy a Mazda6 magában hordozza ezeket az értékeket, miközben az egyediségből is merít. A modell nemrég félidős ráncfelvarráson esett keresztül; és aki meglepődik ezen, legfeljebb csak annyit vethetünk a szemére, hogy nem helyezte mellé a korábban bemutatott modell fényképét. Konkrétan: nehéz felfedezni a különbséget. A lámpatesteket rajzolták át, és ...gyakorlatilag ennyi. Legalábbis ami a formát illeti. A többiről kicsit később.

A "régi értékek" előtt áldoz a karosszériavariáns is, mert egy kihalófélben lévő megoldás ez: ötajtós!. Régen volt ilyen Opel Vectra, Renault Laguna, meg Volkswagen Passat is, vagy Toyota Avensis. Jól pakolható a csomagtere, a hátsó ülések előredöntésével pedig komoly rakterünk lesz. És azért Sport, mert ennek a kasztninak ezt a nevet adták a Mazdánál.

 

Már a modellfrissítéskor kiemelten hangsúlyozták, hogy a Mazda6-os futóművével sokat foglalkoztak a  mérnökök. Ráfért. Ezért is hangsúlyozták. És örömmel jelenthetjük, jól sikerült: a korábbi pattogást kellemes rugózás váltotta fel, precíz kormányozhatósággal. Igazán élvezetes vele menni, kanyarodni.

 

 Benzines előnyök.

 A 170 lóerős, 2,5 literes hengerűrtartalmú motor is olyan opció, ami a turbódízelektől elkényelmesedett világunkban szinte kuriózumnak számít. Mert valóban nem húz úgy, mint nálánál kisebb hengerűrtartalmú turbós gázolajos társa, viszont az ereje sokáig kitart, amikor a TDI-k és ilyesmik már csak halvány emlékek a lámpától lámpáig csatában.

 

Csendesen, kiegyensúlyozottan, mégis határozottan (de nem agresszívan) húzza a Mazda6-ost ez a motor. Ami pedig nagyon tetszett, hogy azon kevesek közé tartozik ez a modell, amellyel betartható a gyárilag ígért fogyasztási átlag: városban 10-11 liter között, míg országúton 7 liter alá is mehetünk vele 100 kilométert megtéve.

 A váltó közepes. Általában jól működik, kivéve, amikor gyors váltáskor a hármas kulisszáját "tapogatni" kellett, de ez lehetett még a bejáródás hiányának következménye is. Korábbi Mazda típusok esetében is jó 40000 km kellett a váltó "beéréséhez", de utána gyakorlatilag az idők végezetéig jól működtek.

 

 Az autó egyszerűen kényelmes, hiszen akad lábtér bőven hátul is, kár, hogy ilyen "aprósággal" nem törődtek a mérnökök, hogy a hátsó ülésen ülők is részesülhessenek a hűtés-fűtés áldásos hatásából, onnan ugyanis kispórolták a klíma nyílását, ami egy ilyen autóban szinte kötelező tartozék. És ha már az ilyen jellegű bosszantó hiányosságoknál tartunk: a kilencvenes évek végének számítógépes rendszereinek megjelenését és kezelhetőségét idéző érintőképernyős navigációs és audiorendszerből kispróroltak egy egyszerű USB-t. Szerintem az egyik legegyszerűbb dolog a világon egy ilyen csatlakozót elrejteni valahol, hogy pendrive-ra felmásolt zenéinket boldog mosollyal hallgathassuk autóinkban. Oké a jackdugó, meg a Bluetooth-os csatlakozási lehetőség...USB is kell! Főleg, hogy a zenének egy ilyen csendesen duruzsuló autóban még nagyobb az élvezeti értéke.

 

  Igen duruzsol. Autópályán is inkább a futómű felől érkezik némi zaj, miközben a 130-as sebességre állítva a tempomatot 3300 körül pörög a nyugis motor.

Számítógépes világunkban nem értem, hogy nem lehet a műszerfal és a navigáció óráját összehangolni, és némi csalódottsággal vettem tudomásul, hogy nem tud magyarul sem a navi, sem a hangvezérlés, mely utóbbival testre szabhatjuk a multimédiás rendszert meg a telefonos csatlakoztatást.

 

 A facelifttel a felszereltségi lista tovább bővült, hiszen elérhető már holttérfigyelő, ami az oldalsó visszapillantókra helyezett lámpával figyelmeztet, ha a mellettünk levő sávban halad egy autó. Van már kanyarkövető xenon világítás és ESP visszagurulás-gátlóval, ami az emelkedőn történő elindulást segíti.

Konklúzió.

Hogy keveset változtattak a facelifttel, mutatja a korábban megálmodott forma időtállóságát. Hogy apróságokba kötöttünk bele, mutatja, hogy alapjaiban jó autó a Mazda6 továbbra is, szerencsésen áthangolt futóművel és a "régi értékekkel".