2026. Március 21. Szombat - Klaudia

2011.02.02.

Mazda hírek

Mazda5 a Nissan-nak.

Mazda5 a Nissan-nak

Forrás: Mazda

 Úgy tűnik a Renault-sított Nissan típusok nem feltétlenül találkoznak a japán vásárlók ízlésével. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a napokban a Nissan, és a Mazda bejelentette, hogy aláírták a szerződést, melynek értelmében a Mazda "gyártósora" esetenként a Nissan-nak is dolgozik majd a jövőben.


Csak Japánban!

A hivatalos közlemény azt is tudatja, hogy a Nissan a világ számos pontján működik együtt más autógyártókkal, melynek előnyeit a beszállítók és a vásárlók is élvezik. A Nissan most családi egyterű kínálatát fogja kibővíteni a Mazda Premacy (Japánon kívül Mazda5) típuson alapuló autóval, de kizárólag csak Japánban.

Mazda5

A Mazda a Premacy-t, azaz az Ötöst globálisan eladható egyterűnek tervezte, melyet a világ közel 60 országában, illetve régiójában árúsítanak. A Mazda5 a cég egyik pillérnek számító típusa, melyből 2010 decemberéig több, mint 885000 darab talált gazdára. A Mazda egy jelentősen módosított megjelenésű kivitelben szállítja majd a Nissan emblémás Ötösöket a konkurens cégnek.

Mazda5 

A kistehergépkocsik területén már valamivel korábban egymásra talált a két gyár, de szintén csak Japánban. A Mazda Bongo Van megvásárolható Nissan Vanette Van és Truck "kivitelben" is, míg a Nissan AD/AD Expert-nek van egy Mazda Familia Van nevű megfelelője.

Mazda5

Ossza meg!

Vissza: Mazda hírek
címkék:



Autó katalógus

Mazda3 MPS BL 2009-

Ajtók száma:     5
Ülések száma:     5
Hossz./szél./mag.: 4505/1770/1460 mm

Tengelytávolság: 2640 mm

Hasmagasság: 145 mm

Saját tömeg: 1460 kg

Légellenállási együttható: 0,32 cw

Hengerelrendezés:  soros

Turbófeltöltő.   
Hengerszám:     4
Motorbeépítés:   elöl, keresztben

Nagynyomású, közvetlen benzin befecskendezés.

Sebességfokozatok száma: 6 
Lökettérfogat (cm3):     2261
Furat / löket (mm): 87,5 / 94   
Sűrítési viszony:  9,5:1   
Hengerenkénti szelepszám:     4
Szelepvezérlés típusa:   változtatható Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):     260(191)/ 5500
Nyomaték (Nm / 1 min):     380/3000

Gyorsulás 0-100 km/h: 6,1 mp.

Végsebesség: 250 km/h

Több autó