Mi várható a következő három évben?
Már csak napok kérdése és hivatalosan is megérkeznek az első CX-7 terepjáró-szabadidőautó Mazdák Magyarországra. Szintén pár nap és itt az új Mazda2. Ezzel még az idei premiereknek nincs vége, hiszen még az ősszel láthatjuk az első új Mazda6 -okat is. Az előrejelzések alapján megpróbáljuk a sort folytatni a következő három évre tekintve.
A hírek szerint mégis lesz Mazdaspeed - nálunk MPS - verziója az MX-5 roadsternek. Ehhez az eddigi MPS modellekben és a CX-7-ben már bizonyított 2.3 MZR DISI Turbó-t építi be a Mazda a könnyű kétüléses motorterébe. Valószínűleg előtte egy kissé visszább vesznek a 260 lóerőből, mivel a töltőlevegő hűtő és a megfelelő vízhűtő hatékony elhelyezése nem egyszerű a viszonylag kicsi MX-5 orrában. A hátsókerékhajtású és pillekönnyű autó, a kissé csökkentett teljesítménnyel is félelmetes menetteljesítményekre lesz képes.
A korábban bemutatott Kabura koncepció autó megvalósulási esélyei sem haltak még el. A kissé megnyújtott tengelytávval a Mazda MX-5 alapjaira épülő kis kupé akár meg is valósulhat az elkövetkezendő három évben. Ugyanez már biztosabban kijelenthető a Mazda CX-5 esetében. Az alsó-középkategóriás úgynevezett SUV a CX-7 kisebb testvérének is tekinthető. Ennek megjelenésére akár már a jövő év második felében is számíthatunk.
A kizárólag wankel rendszerű erőforrással szerelt Mazda RX-8 megújulására viszont nem számíthatunk 2009-2010 előtt. A kósza hírekben néha szereplő esetleges új RX-7-ről viszont nincs további információ, de a Mazda3 és a Mazda5 frissülése biztosan beleesik az elkövetkező három évbe.



















Mazda Fórum
