A Május 20-21 között zajlott versenyen a résztvevők az első napon Békéscsabáról indulva Aradig futnak, 103,8 kilométert teljesítve, míg a második napon visszafutnak a békés megyei megyeszékhelyre, egy valamivel rövidebb 93,7 kilométeres útvonalon. A csapatversenyben a távok négy részre vannak osztva úgy, hogy a legrövidebb szakasz 21 km, a leghosszabb pedig 31,3 km. A versenyzőket a saját szakaszuk teljesítése után a csapattárs váltja, akit a kísérőautó vitt a váltóhelyre, és szintén ez a kísérőautó viszi tovább a távját teljesített futót. A Mazda csapat szállítását-kíséretét egy hétszemélyes Mazda5 1.8 TX autó biztosította, amely nagyon jól vizsgázott ebben a szerepkörben is.
A csapatot kerékpáros kísérő is segíti, aki végig az éppen futó versenyző mögött haladva, mintegy biztosítja a frissítést, illetve a „felügyeletet”. Ebből a felügyelet csapatunknál nem volt annyira mérvadó, hiszen az élen álló versenyzőt mindig egy rendőrautó vezeti fel, és csapatunk már Békéscsabát elhagyva körülbelül a 10. kilométernél átvette a vezetést, amit az első napon az aradi célban már 6 perces előnyben regisztráltak. A második napon Aradon, természetesen megint egyszerre indul a mezőny, az előző napi különbségeket a végén írják jóvá a célban. Csapatunk nem bízta a véletlenre a dolgot, és már a 3. kilométer után, még Arad belvárosában leszakította az üldözőket, és később az aznapi negyedik futónk már 20 perces előnnyel érkezett a célba, a budapesti Villcad 5-ös csapat versenyzője előtt, a közel 30 férfi csapatot felvonultató mezőnyben.(Az utolsó 200 métert már a csapat együtt teszi meg, amit a Békés Megyei Hírlap fotósa, a másnapi címlapjuk számára meg is örökített. Képeink között látható a címlap.) Az összetettben így 26 perccel végzett a Mazda csapat, a Villcad 5-ös előtt.
Az első napi váltópontok: Békéscsaba – Csanádapáca – Mezőhegyes - Tornyos(Turnu) - Arad. A második nap: Arad – Tornyos – Mezőkovácsháza – Csanádapáca - Békéscsaba
A csapat összeállítása: Varga István, Biri Ferenc, Hirt Márton, Kedves Roland, Szabó József, Kovács Mónika(kísérő)
Varga István csapatkapitány (kereskedésünk munkatársa) a következőképpen értékelte a DUNA Televízió rövid összefoglalójában a Mazda Autó-Expanzió csapat győzelmét: „Egy kicsit kötelező jellegű volt a győzelem, de mi semmiképpen nem így álltunk hozzá…Mentünk ahogy bírtunk, aminek ez lett az eredménye.”
Később bővebben is értékelt: „A tavalyi elképesztő forróság után most kedvezőbb volt az időjárás, ami csökkentette az esetleges meglepetések esélyét. Tapasztalt versenyzőkként így viszonylag kiszámíthatóbb iramot futhattunk, nem kellett annyira a hirtelen „összeomlástól” tartanunk, ami ezen a versenyen a nagy meleg, és a végeláthatatlan egyenesek miatt már nemegyszer előfordult a korábbi években. Büszke vagyok társaimra, hogy második napi biztos vezetésünk tudatában sem merült fel senkiben a tempó visszafogása. Reményeim szerint el tudunk indulni ugyanebben a felállásban az őszi Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonin is, bár ehhez a Mazda Autó-Expanzió Kft. mellett további szponzorra, szponzorokra lesz szükségünk.”









