Az új Mazda6 a később megjelenő új Jaguár X-Type és a szintén jövőbeli új Volvo S60-nal megegyező alvázra épül, ami a már megjelent új Ford Mondeo alapjait is képezi. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Mazda6 Európában készült alvázat kap, csak Így csökkenhetőek voltak a tervezési költségek.

Mint arról már korábban is írtunk, az új Mazda6 méretei tovább növekednek. Szélességben és hosszúságban egyaránt nagyobb lesz jelenlegi, kicsinek véletlenül sem mondható elődjénél. Az új Mazda6 az úgynevezett második zoom-zoom korszak formai jegyeit viseli majd magán, melyeket az új Mazda CX-7 és az új Mazda2 típusokon láthattunk először.
Továbbra is elérhető lesz négyajtós, ötajtós és kombi kivitelben is a legnagyobb Mazda személyautó. Újdonság, hogy a hírek szerint az új Mazda6 mindhárom karosszéria verziójában készül majd összkerék hajtású kivitelben is. Az extra teljesítményű Mazdaspeed kivitel, az MPS megjelenése 2009-ben várható.










