Mazda MX-5 nemzeti színekben.
A 20 éves jubileum alkalmából a Mazda limitált szériás egyedien felextrázott MX-5 kiadást jelentet meg, melynek premierjére a Genfi Autókiállításon kerül sor. A roadsterek hazájának számító Angliában ettől függetlenül már bemutatták az ünnepi modellt, mely a gyári hivatalos három szín mellett, egy brit nemzeti zászlót és annak színeit megjelenítő fényezéssel is kérhető, a valóban egyediségre vágyó nemzeti öntudatos briteknek.
Gyárilag hitelesített nemzeti fényezés.
A kizárólag Európa részére készülő 20. Évfordulós Mazda MX-5-ből csak 2000 példányt fognak gyártani, ami méginkább valószínűsíti, hogy az angol fényezésű különlegességgel való találkozás esélye nagyjából annyi, mint egy Bugatti Veyront megpillantani az európai utakon.

Sorszám, mint a "nagyoknál".
Az 1,8 literes motorral készített kétezer darab MX-5 rozsdamentes küszöbborítással készül, melyen egytől-kétezerig egy gyártási sorszám is megtalálható lesz. A beltérben ezen kívül a külső színnel meggyező dekorációs elemek jelentenek változást.

A külsőt érintő módosítások közé tartozik a krómozott hűtőmaszk, ajtókilincs és fényszóróház, valamint az ezüst színű első ködlámpa keretek. Ide tartoznak még az eddig nem alkalmazott megjelenésű 17 collos könnyűfém keréktárcsák, és a "20th Anniversary" emblémák. Technikai jellegű módosításként az első toronymerevítő alkalmazásáról tehetünk említést.




















Mazda Fórum
