" Úgy tűnik ez az év a gumiválasztásról és a gumik állapot megőrzéséről szól, amiben a mi autóink nagyon erősek. Igaz nincs olyan sebességünk mint a Porsche-knak, de amink viszont van, az a kiegyensúlyozottság. A Mazda nagyon jól kiegyensúlyozott és reményeink szerint ez kifizetődik ezen a versenyen is. Az új szabályoknak miatt kiemelt figyelmet kap a csapatmunka, melyben szintén nagyon erősek vagyunk."
A verseny kezdetén Tremblay váltótársa, Nick Ham a második helyen tartotta az első számű 70-es rajtszámú SpeedSource RX-8-at, 1 másodpercen belül tartva az elsőtől a távolságot. A 20 körben a két autó közötti csata eredményeképpen az RX-8 átvette a vezetést. Ham ezt nem élvezhett sokáig, mivel a 22. körben máris a boxba kellett hajtania, ahol lecserélték a gumikat, illetve megtankolták az autót. Ezután az ötödik helyre állt vissza, de hamar visszaállhatott az élre, mivel az előtte álló négy autó ekkor állt ki a boxmunkák elvégzésére, a 76 körös verseny közben.
A csapat technikai igazgatója David Haskell a következőket mondta azzal kapcsolatban, hogy miért nem váltotta a vezetői ülésben Nick Ham-et társa David Haskell a boxlátogatás során : "Ezek a fiúk alkalmazkodóképesek, mindketten nagyon jó pilóták, így úgy gondoltuk nyerhetünk egy kis időt a boxban, ha nem váltunk most versenyzőt. Teli tankkal rajtoltunk, így a kevés rátöltéssel és a gumicserével gyorsan végezhettünk. Később kifizetődhet számunkra az így nyert idő." A verseny 36. körében már stabil 12 másodperccel állt az élen a Mazda RX-8.
A csapat másik versenyautója, a 69-es rajtszámú Mazda RX-8 a 7. helyről rajtolhatott. Emil Assentato már a verseny korai szakaszában ütközött egy másik autóval, melynek egy komolyabb karosszéria sérülés lett az eredménye. Assentato többek között ezért már a 15 körben meglátogatta a boxot, ahol gyorsan friss gumikat és üzemanyagot kapott. A mezőnybe visszaállva feljött a verseny közbeni legjobb pozíciójába, 1 másodpercen belül autózva a csapat másik autója mögött, mely ekkor az élen állt. Ezt követően húsz körön keresztül az első és negyedik helyen tartózkodott a két autó, mígnem Assentato (68) ezúttal egy lekörözött autóval ütközött a nagy igyekezetben. Ez a fél táv előtt nem sokkal történt, miután Nick Longhi vette át a kormányt tőle a boxban.
A másik Mazda RX-8 (70) irányítását 1 óra 38 perc után vette át Sylvain Tremblay, egyúttal új gumikat és teli tankot is kapva. A harmadik helyre állt vissza, majd viszonylag gyorsan egy másodpercen belülre került az első autóhoz képest a második helyen, de utána ismeretlen okból visszacsúszott ismét a harmadik helyre. A 69-es Mazda RX-8-ban Longhi a 8. helyig jött fel, majd problémái adódtak a sokat szenvedett autó vezetőoldali ajtajának zárjával. Mindez nem akadályozta meg, hogy a 4. helyig feljöjjön. A verseny utolsó szakaszában megpördült az autóval, de vissza tudott jönni a pályára, igaz az autó sérülése miatt később egy helyet hátrébb csúszott. 
A hajrában Tremblay a 70-es autóval az egyik előtte álló boxlátogatása miatt feljött a második helyre és sikerült megközelítenie 7.8 másodpercre az első helyen állót. A célig már előzni nem tudott és végül 5,5 másodperc hátránnyal lett második úgy, hogy a harmadik helyezett másfél perccel érkezett mögötte. Nick Longhi már csak 9,5 másodpercere volt a pódiumot jelentő harmadik helyezéstől, amikor kifogyott az üzemanyag az autóból, így be kellett érnie a 11. helyezéssel. Mindenesetre a két wankelmotoros versenyautóval a csapat 18 ponttal vezet a bajnokságban. A következő forduló a Mazda pályán Laguna Seca-ban következik május 17-20-án.









