2026. Június 13. Szombat - Antal, Anett

2005.08.12.

Tesztek

A sikerkovács novellája - új MAZDA6

A sikerkovács novellája - új MAZDA6

A 2002-ben debütált 6-os sorsfordító modellnek bizonyult a Mazda életében. A jót azonban nem könnyű még jobbá tenni, így az olaszországi, Pisa környéki menetpróbán vizsgáltuk, hogyan sikerül ez a japánoknak a 6-os frissítése során.


Jellegükben szürke autói miatt (kivétel az MX-5) az ezredforduló tájékán már-már a "futottak még" márkák közé sorolhattuk a Mazdát - a megbízhatóság sajnos nem mindig tartozik a legfontosabb szempontok közé autóvásárláskor. Azután a 2002-es Genfi Autószalonon lehulott a lepel a Zoom-Zoom filozófia jegyében fogant, a lendületes formát és a vezetés örömét előtérbe helyező Mazda6-ról. A középkategóriás újdonság áttörést jelentett a japán márkának, fogadtatása minden várakozást felülmúlt: míg a Mazda európai értékesítése 2001-ben 163 ezer darab volt, addig három esztendővel később ez a szám meghaladta a 265 ezret. A növekedésben oroszlánrészt vállalt a 6-os, első teljes piaci évében (2003) példáulé az összeladás 43 százalékát adta. A típus sikerét az is hűen tükrözi, hogy a világ 59 különböző országában száznál is több díjat és elismerést zsebelt be, egyebek mellett Japánban (Atenza néven) a 2002-es Év autójának választották. Május végéig összesen 790 ezer darabot gyártottak a hiroshimai vállalat Hofu II üzemében, így az elmúlt években a Mazda legnagyobb darabszámban értékesített modelljévé lépett elő a 6-os.

Ezek után nem véletlen, hogy a tervezők óvatosan nyúltak az autóhoz, amikor nemrégiben elérkezett a ráncfelvarrás ideje. Elöl-hátul lendületesebb vonalú lökhárítót rajzoltak a kocsinak, a gyámántmintázatú hűtőrácsot méhsejt szerkezetűre cserélték, a fényszóró és a hátsó lámpatest krómozott betéte pedig árnyalatnyival sötétebb. Felfrissítették továbbá a könnyűfém keréktárcsák stílusát (opcióként 18 collos is kérhető), kétféle új szín került a palettára. A pilótafülkében tulajdonképpen az ezüstöst váltó sötét felületű középkonzol a legfeltünőbb változás, de az audiorendszer zongorafekete kapcsolói ugyancsak a műszerfal eleganciáját emelik. Divatosabb a műszerek  vékony alumíniumkeretezése, kényelmesebbre párnázták a könyöklőket és strapabíróbbak a kárpitok, a függőleges ajtóbehúzók pedig jobban kézre esenek. A hat légzsákot, blokkolásgátlót, elektronikus fékerőelosztót, motoros mozgatású tükröket és első ablakokat , távirányítós központi zárat és manuális légkondícionálót tartalmazó CE alapfelszereltség hátsó elektromos ablakemelővel, CD-lejátszós rádióval, valamint a dízelek esetén részecskeszűrővel bővült, s ezentúl az ablakokat is kezeli a központi zár. A középső TE specifikációnál a fény- és esőérzékelő is széria, míg a legmagasabb GT változatnál már a motoros mozgatású, memóriafunkciós bőrülésekért, illetve a kulcs nélküli nyitás-indításért sem kérnek felárat.

Az 1.8 literes alapmotort az elektromos vezérlésű fojtószeleptől eltekintve változatlanul hagyták. emiatt a Mazda6 talán érzékenyebben reagál a gázpedál utasításaira, de 120 lóerejével inkább a nyugodt vezetési stílust szolgálja. Ha lendületesen kívánunk autózni, meg kell dolgoztatni. egyedül ehhez a motorhoz tartozik ötfokozatú váltó, az összes többihez hatfokozatú jár alapáron. A 2.3 literes csúcsmotor technikáját másolva a kétezres benzines változó szelepvezérléssel és változó szívócsőhosszúsággal erősít (+6 LE, +3Nm), míg a fojtószelep állását itt is elektronika szabályozza, s kettős kipufogódob javítja a hatásfokot. Felár ellenében mindkettőhöz rendelhető friss fejlesztésű, szekvenciálisan is kapcsolható, ötfokozatú automata sebességváltó. Ugyan a 2261 köbcentis motor 166 lóerős és 207 Nm-es értékei nem kimagaslóan jók, mégis az erényei között említhető a sportosság. Egyenletes teljesítményleadása és érces hanghordozása lelkesítő. A sebességváltó precíz megvezetése és rövid kapcsolási útjai, valamint a kocsi rendkívül semleges viselkedése vidámparkká avatja a kanyargós hegyi utakat - ez persze mindegyik kipróbált kivitelre igaz.

A továbbfejlesztett, részecskeszűrővel felszerelt dízelmotor kétféle változatban (121LE/320 Nm, vagy 143 LE/360 Nm) áll rendelkezésre. A nagy tejlesítményű kivitel 7 lóerővel és 50 Nm-rel múlja felül elődjét, miközben átlagosan fél literrel kevesebb gázolajat éget el. Szerintem ez a legjobb választás a 6-oshoz: turbólyuknak nyoma sincs, végig betyárosan húz és szemtelenül rugalmas az autó, ráadásul a hosszútávfutó (a hatótávolság kb. 1050km) kényelmes utazósebessége 170 km/óra körüli. Egyébként a dízeles modelleknél érzékelhető  a leginkább, hogy javítottak a Mazda6 zajszigetelésén - tovább optimalizálták a karosszériaszerkezetet, 18 különböző ponton helyeztek el új "hangelnyelő " elemeket, s az abroncsok gördülési zaja is alacsonyabb. A gyakorlatban rendkívül kulturáltan járnak a gázolajos motorok, hangjuk sohasem tolakodó, s vibráció sem jut az utastérbe.

Magyarországon augusztus végén a megújult Mazda6 benzines, majd októberben a dízeles kivitelét vezetik be. Az 1.8i CE alapmodellhez 5 299 900 Ft-ért juthatunk hozzá, s mindegyik változatról elmondható, hogy a gazdagabb felszereltség ellenére csak kis mértékben emelkedett a vételár. A vezérképviselet célkitűzése jövőre 1200 darab 6-os értékesítése, s ezzel nyolc százalékos piaci részesedés megszerzése.

xx

 

Ossza meg!

Vissza: Tesztek
címkék:



Autó katalógus

Monteverdi Hai 450 SS 1970.

Ajtók száma:  2
Ülések száma:  2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4343, 1788, 1021 mm

Tengelytávolság: 2548 mm

Hasmagasság:

Gumiméret elöl: 205/70-15

Gumiméret hátul: 225/70-15

Saját tömeg: 1247 kg
Hengerelrendezés: 8 henger V alakban 90 fok (Chrysler Hemi)

Szelepek száma: 16

Furat/löket: 107,95/ 95,2 mm

Sűrítési viszony: 10,25 : 1   
Motorbeépítés:  középen, hátsó tengely előtt, hosszában

Tüzelőanyag ellátás: Dupla négytorkú karburátorok

Sebességfokozatok száma: 5 (kézi ZF)

Hajtott tengely: hátsó
Lökettérfogat (cm3):     6974    
Szelepvezérlés típusa:  
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):     450 (335,6) / 5000
Nyomaték (Nm / 1 min):     664/ 4000

Gyorsulás 0-100 km/h: 4,9 mp

Végsebesség: 290 km/h

Több autó