A pajorok kártétele, védekezési módok pajorok ellen - tudj meg mindent a pajorokról

hirdetes

Kertünk legnagyobb ellensége – Védekezés a pajorok ellen

Szélesi Ferenc - Főkertész

Egy rendhagyó sorozatba kezdünk ismét, mivel rengeteg kérdés érkezett felénk az utóbbi időszakban arra vonatkozóan, hogy mit lehet kezdeni a különböző kártevőkkel. Ebben a sorozatban a legádázabb ellenségeket mutatjuk be nektek, ők azok, akik könnyedén tönkretehetik az egész kertet, ha nem figyelünk oda eléggé. A sort a legveszedelmesebbel kezdjük, ami pedig nem más, mint a cserebogár lárvája, ismertebb nevén a pajor! 

Védekezési módok a pajorok ellen

A cserebogár, illetve a pajor bemutatása, rövid ismertetése

Egy viszonylag gyakori bogárfajról van szó, amikor a májusi cserebogarat említjük, leginkább az európai kontinensen találkozhatunk vele, de Törökországban és Nyugat-Oroszországban is vannak állományai. A cserebogarat arról lehet felismerni, hogy feje, előtora, és potroha szürkésfekete, a szárnyfedői pedig barnák. A potrohszelvények oldalán háromszög alakú, világos foltok láthatók, a szárnyfedőket ritkás fehér szőrzet fedi.

Nevéből adódóan tudhatjuk, hogy leginkább májusban találkozhatunk velük, egészen június végéig. A cserebogár lárvája négy-öt centiméteresre is megnő, piszkosfehér színű, hátsó része felé sötétedik, és vastagszik. Lábai a test elején, a barna fej közelében vannak, rágói erősek. A lárvák megjelenése sem nyújt szép látványt, maradjunk annyiban, hogy eléggé gusztustalanok sajnos. 

hirdetes

A pajorok fejlődése 

Teljes átalakulással fejlődnek ki a májusi cserebogarak, a Kárpát-medencében ez három évet, míg hidegebb vidékeken négy évet vesz igénybe. Ennek tükrében Magyarországon háromévenként, április-májusban számíthatunk tömeges rajzásra. A nőstény egyedek kevésbé árnyékolt, növényekkel sűrűn benőtt, fagymentes helyekre tojnak két-három alkalommal 20-30 tojást. A talajnedvesség hatására ezek a tojások megduzzadnak, 30-50 nap múlva kikelnek a lárvák.

hirdetes

Elsőként a tojásrakás évében vedlenek nyár végén, másodjára a következő nyár elején. A lárvák a talajban vízszintesen és függőlegesen is sokat mozognak, a fiatal lárvák humuszevők, az idősebbek viszont polifág gyökérkártevők. Ebből is adódik, hogy a legkárosabbak az idős lárvák.

Általában két évet töltenek el lárvaalakban, gyakran egyméteres mélységben. A lárva kora a fejtok méretéből állapítható meg, első év: 2-3 mm, második év: 3-5 mm, harmadik év: 6-8 mm. Nagyjából egy ásónyomnyi mélységben kezdődik meg a bábozódás a harmadik év nyarának közepén, a bábból őszre fejlődik ki az imágó, ami azonban nem jön a felszínre, hanem áttelel a talajban.

A rajzás végéhez közeledve a nőstények száma kisebb lesz, mivel a peterakás után kimerülnek, és elpusztulnak a földben. Közben a hímek is elpusztulnak, vagy végelgyengülésben, vagy számos ellenségük által elfogyasztva. A kifejlődött pajor a harmadik évben kis üreget váj a földben magának, ezt kisimítja és benne alakul át bábbá. Most, hogy kicsit megismerkedtünk a pajorokkal, nézzük, miért olyan veszedelmesek, és mit tehetünk ellenük, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2021-09-22

Itt az ideje madárbarát bogyós gyümölcsöket ültetni!

Itt az ideje szárnyas barátainkra is gondolni! Mutatjuk, milyen bogyós gyümölcsöket érdemes még elültetned kertedben, hogy kedvezz a madaraknak is a jövőben.

2021-09-14

Milyen díszfüvet érdemes kertedbe választani? Ismerd meg őket most Te is

Amennyiben szeretnéd feldobni kertedet, Neked is érdemes a díszfüvek felé fordulnod - mostani cikkünkből ismer meg őket Te is egy kicsit közelebbről.

2021-09-08

5 szuper, színpompás évelőágyás – így legyen Neked is természetes kerted!

Te is szereted a természetes kerteket? Akkor most segítünk – 5 szuper évelőágyás ötletet mutatunk, amikkel Te is könnyedén feldobhatod őszi környezetedet.

2021-09-15

A gyilkos szépség – bemutatkozik a sisakvirág

Rengetegen tartanak olyan növényeket környezetükben, kertjükben, melyek rendkívül mérgezőek lehetnek, mégsem tudnak róla - a sisakvirág is közéjük tartozik.

2021-09-07

Így nevelj Te is madársóskát – tudj meg róla mindent

Mostani cikkünkből ismerd meg Te is a madársóskát, tudj meg mindent ennek az apró növénynek a gondozásáról, szaporításáról, neveléséről, betegségeiről.

2021-09-03

Így gyűjtsük össze a napraforgómagokat a madarak etetésére

A napraforgótermesztés egy olcsó és egyszerű módszer a minőségi madáreledel házi előállítására. Némi tervezéssel és egy kis gondoskodással bárki termesztheti.

2020-11-18

Otthoni gazdálkodás várandósan

A várandós gazdálkodásnak tehát bőven vannak nehézségei, de éppen annyi örömet is szerezhet, ha odafigyelsz magadra és biztonságosan végzed. Íme néhány hasznos tipp ehhez!

2020-11-05

Használjuk a talajtakarókat zöldtrágyaként - Szakértői tanácsok!

Használjuk az őszi és téli talajtakarókat zöldtrágyaként, mostani cikkemben mindent elmondok nektek az őszi és téli talajtakarók felhasználásáról!

További cikkek ebben a témában


kapásnövény

azoknak a növényeknek (pl. kukorica, burgonya, répa, magkender) hagyományos elnevezése,... Tovább

triőrözés

A gabona egyik halmaztisztítási művelete.A triőr alak szerint válogatja ki a fajidegen magvakat... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés gyümölcs Házi kert kert Kertészet Környezetgazdálkodás Mezőgazdaság Növényvédelem permetezés Talajművelés