|
|
Szeptember 8 és 15. között zajlik Kanadában a 2007 Targa Newfoundland Rally. A 2000km hosszúságú versenyen a Mazda Kanada egy wankel rendszerű erőforrással hajtott Mazda RX-8-at és egy turbós Mazda3 MPS-t is indított. A 2004-ben és 2006-ban már indított RX-8 és a korábban még ezen a versenyen nem szereplő Mazda3 MPS két különböző kategóriában indult. |
|
|
Bár még néhány nap hátra van az új Mazda6 hivatalos bemutatójáig, de az első képek máris megérkeztek. A képek láttán még a szakújságírók is csak eufórikus hangulatban tudnak nyilatkozni az új nagy Mazda formájáról. Némelyikük véleménye szerint például az autó stílusa utcahosszal a konkurensek előtt jár. Ennek valóságtartalmát bárki megítélheti a képek megnézése után. |
|
|
Immár a 2.0 literes, vagy 2.3 literes benzines motorral szerelt Mazda3 tulajdonosoknak nem kell lemondaniuk a sebességtartó automatika - közismertebb nevén tempomat - által nyújtott kényelemről. Cégünk az Autó-Expanzió Kft. valamivel kevesebb, mint 110000 Ft-ért, helyszínen megvárható szerelési idővel vállalja a szerkezet beépítését a fent jelzett kivitelű Hármas Mazdákba. |
|
|
Már csak napok kérdése és hivatalosan is megérkeznek az első CX-7 terepjáró-szabadidőautó Mazdák Magyarországra. Szintén pár nap és itt az új Mazda2. Ezzel még az idei premiereknek nincs vége, hiszen még az ősszel láthatjuk az első új Mazda6 -okat is. Az előrejelzések alapján megpróbáljuk a sort folytatni a következő három évre tekintve. |
|
|
Legközelebb amikor esetleg az olajcsere későbbre halasztásáról dönt, jussanak eszébe a versenyautók. Körök százai alatt vannak extrém terhelés alatt az alkatrészek a magas hőmérséklet, súrlódás és nyomás következtében. Majd képzelje el, hogy a következő versenyen le kell mondani a szerelőcsapatról. Senki nem szeretne egy versenyen kiesni az elmaradt szervízmunka miatt. |
|
|
A Mazda a mai napon bejelentette, hogy az új Mazda6 világpremierje Szeptember 11-én lesz a 62. Frakfurti Autókiállítás első sajtónapján, 13 óra 45 perckor. A kiállítás egyébként a nagyközönség által Szeptember 15 és 23.-a között lesz látogatható. Rövid hírünkben komputer animációk helyett immár az első hivatalos gyáró fotó látható az új Mazda6-ról. |
|
|
A Mazda közleménye szerint az új Mazda2 (ott Demio)eladási darabszáma a Japán piaci értékesítés első havában 15000 darab volt. A szigetországban már Július 5-én megkezdődött az új modell értékesítése és az eddig eladott mennyiség a háromszorosa az előzetesen tervezettnek, amely a vásárlók rendkívül pozitív reakcióját mutatja a stílusos, üzemanyag takarékos kisautó megjelenésére. |
|
|
A mai napon a Mazda egy újabb darab RX-8 Hydrogen RE típusú, benzinnel és hidrogénnel is üzemelő, rendkívül környezetbarát gépkocsit adott bérbe közúti használatra. A wankel rendszerű hidrid motorral szerelt autó szerencsés használói ezúttal Japán METI rövidítésű minisztériumának munkatársai lesznek. Ez a minisztérium többek között a kormány beruházásainak takarékosságát felügyeli. |
|
|
A sport már csak ilyen, egyszer megy, egyszer nem annyira. Az Iowa-ban tartott hétvégi fordulón éppen elpártolt a szerencse a Mazda RX-8 GT-s SpeedSource csapat mellől. Az előző verseny megnyerése után, a mostani verseny korai szakaszában történt ütközés következtében hátrébb végeztek, minek következtében a hátralévő versenyeken nagyobb nyomás nehezedik majd rájuk. Ezek közül egyúttal az Iowa-i forduló utáni versenyről is beszámolunk cikkünkben. |
|
|
|
|
|
... 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 [23] 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 ... |
|



















Számtalan kémfotó kering már az idei év utolsó harmadában megjelenő vadonatúj Mazda6 -ról. Bár a most megjelent fotók is még egy erősen álcázott autóról készültek, azért több részletében egyre közelebb kerülünk a végleges formához, aminek elképzelésében segítséget nyújthat a kémfotók alapján komputeranimációval készült világoskék és bordó autót ábrázoló kép is.
Mazda Fórum
