|
|
A Mazda tulajdonosok virtuálisan szerveződő klubja (Magyar Mazda Club) idén immár tizenötödik alkalommal teszi lehetővé, hogy a Mazdások a valóságban is minél nagyobb számban találkozhassanak.. Íme a most hétvégén megrendezésre kerülő találkozó szervezői beharangozója, és néhány kedvcsináló kép. |
|
|
Az újonnan kifejlesztett, úgynevezett Aqua-tech karosszéria fényezési eljárás sikeres bevezetéséről számolt be a Mazda a mai napon. Egyelőre az Ujima 1 üzemben használt innovatív új technológia a fényezés és száradás közben párolgó szerves komponensek, illetve felszabaduló szén-dioxid mennyiség szempontjából a világ legszigorúbb környezetvédelmi előírásait is teljesíti. |
|
|
A szombati edzésen a leggyorsabb időt futotta Nick Ham a Mazda RX-8 GT-ben, így az első helyről rajtolhatott a Rolex Sports Car széria negyedik futamán Laguna Seca-ban. Az autó és pilótája gyorsaságát mutatja, hogy a négy versenyből ez már a harmadik rajtelsőség volt az idén. A Mazda házi pályájának számító aszfaltcsíkon a verseny is a lehető legjobban sikerült. |
|
Miután több napos keresés után a mentőcsapatok mindössze néhány roncsdarabot találtak, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy sajnos nem maradt túlélője az Air France 447-es Rio-Párizs járat Vasárnapi katasztrófájának. Az áldozatok között van a Mazda európai központjának közönség kapcsolatokért felelős igazgatója is. |
|
|
Immár hatodszor adnak találkozót egymásnak a bukólámpás Mazda 323f típus rajongói. A szervezők kérésének eleget téve leközöljük felhívásukat, illetve mellékelünk néhány kedvcsináló képet a tavalyi találkozóról. Figyelem, még három hét van az autók csinosítgatására! |
|
|
Nem is olyan régen tájékoztattuk olvasóinkat (ITT), hogy hamarosan megjelenhetnek a japán közutakon az első Mazda5 hidrogén hibrid gépkocsik. A napokban bérbe is adták az első példányt az Iwatani cégnek, mely egyébként már 2006 Márciusában kapott egy Mazda RX-8 Hydrogen RE típust is. |
|
|
A több országban is megjelenő német Auto Bild magazin az idei évben először formatervezési szavazást írt ki. Az összesen 9 országból beérkező szavazatok alapján az abszolút győztes az egyelőre koncepció autónak minősülő Aston Martin One-77, míg az úgynevezett kompaktok kategóriájában az új Mazda3 lett a győztes. |
|
Amint arról már híreinkben beszámoltunk ITT az ausztrál Mazda egy turbósított Mazda RX-8-ast és egy Mazda3 MPS-t is elindított a Tasmania szigetén megrendezett Targa Tasmania ralin. Minden nehézség ellenére (erről a cikkben) a hátsókerék hajtású autó a 10. helyet szerezte meg a "modern verseny" kategóriában, míg a Mazda3 MPS a leggyorsabb kétkerékhajtású "bemutatótermi" autónak bizonyult. |
|
|
A Mazda korábban a 1990-es évektől egészen 2002-ig a hazai kistehergépkocsi piac egyik meghatározó márkája volt. Sajnos ezután azonban megszüntették a Mazda E2200 kistehergépkocsi család európai forgalmazását. Ettől függetlenül Japánban és más piacokon Titan néven továbbra is él a széria, mely a közelmúltban ismét megújult. |
|
|
Idei második versenyén vett részt az Egyesült Államok-beli Speedsource csapat által "futtatott" Mazda RX-8 GT versenyautó. A Virginiai nemzetközi pályán megrendezett viadal már az edzéseken jól indult, hiszen Nick Ham megszerezte az első rajthelyet. |
|
|
1 2 3 4 5 6 7 8 9 [10] 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... |
|



















Mazda Fórum
